Vágólapra másolva!
Két sikertelen kísérlet után David Hempleman-Adamsnek sikerült az, ami előtte még soha senkinek: elsőként szelte át egyedül, régi stílusú, vesszőkosaras, nyitott hőlégballonban az Atlanti-óceánt. Az angol felfedező több mint 80 órát töltött a levegőben, mialatt egy percet sem aludt.

"A legnagyobb vágyam most, hogy lássam a feleségemet és a lányaimat, majd aludjak egy nagyot" - nyilatkozta a 46 éves David Hempleman-Adams a rekordbeállítás után. Az angol szeptember 26-án, pénteken szállt fel a kanadai Sussexből, majd 84 óra után, hétfő délután az angliai Blackpool közelében ért földet. "Éreztem, hogy sikerülni fog, mindazonáltal szerettem volna elkerülni a média érdeklődését. Az eddigi kísérleteim a nyilvánosság előtt zajlottak. Most szerettem volna csak a feladatomra koncentrálni."

Az utazás persze korántsem volt 80 órányi kellemes repkedés. A közel 4300 méteres magasság, a -17 fok vagy egy Concorde-hangrobbanás ugyan okozott kellemetlen meglepetéseket, a légballonosnak azonban eszébe sem jutott feladni, hiszen kétszer már eredménytelenül próbálkozott a rekord megdöntésével. "Elsősorban a fiataloknak akartam megmutatni, hogy az első sikertelen próbálkozás után is el lehet érni azokat a célokat, amelyeket kitűz maga elé az ember. Csak keményen kell küzdeni."

Az addig érvényben lévő 2294 kilométeres brit rekordot David akkor döntötte meg, amikor hétfő reggel elérte Írország dél-nyugati partjait. Akkor már több mint 80 órája volt úton, alvás nélkül. Teljesítménye után kiérdemelte a világ egyik legnagyobb felfedezője címet.

Múlt év decemberében indult először a kitűzött cél nyomába David Hempleman-Adams. Az első próbálkozást azonban egy kényszerleszállás szakította meg. A második kísérlet sem volt sokkal eredményesebb. Ez év júniusában a rossz időjárás kényszerítette a felfedezőt az utazás megszakítására. Harmadik nekifutásra azonban sikert aratott.

A most elért csúccsal az angol teljesítette az úgynevezett Felfedezők Grand Slamjét. Az Atlanti-óceán átrepülése mellett ugyanis meghódította már az Északi- és Déli-sarkot, valamint az összes kontinens legmagasabb hegyeit is megmászta már. Idén áprilisban pedig első emberként 300 mérföldet (480 kilométer) gyalogolt egyedül az Északi-sarkon. Már maga a túra elismerésre méltó, de ha még hozzátesszük azt is, hogy ennek egy részét David törött bokával tette meg, akkor igazán megemelhetjük a kalapunkat és mélyen meghajolhatunk az emberi kitartás előtt.