Vágólapra másolva!
Az időjárás és a Team New Zealand miatt elmaradt a negyedik futam Aucklandben a harmincegyedik vitorlás Amerika-kupán.

Az eredeti időpontban a gyenge szél miatt nem tudtak elrajtolni a hajók, több mint háromórás kényszerszünet következett. Ezután úgy tűnt, hogy javul a helyzet, de letelt a szabályok által előírt várakozási idő.

A zsűrinek a két fél beleegyezésével lehetősége lett volna további halasztásra. Az Alinghi erre áldását adta, a címvédő azonban nem, ezért a futamot lefújták. "Mi szerettünk volna versenyezni, de érthető, ha ellenfeleink inkább időt akarnak nyerni" - mondta Jochen Schümann, az Alinghi olimpiai bajnok német sportigazgatója.

A Team New Zealand változtatott összeállításán a három elvesztett futam után. Az eddigi taktikus, Hamish Pepper helyét a tartalékkormányos, a francia Bertrand Pace vette át.

A tervek szerint szombaton folytatódik a párharc. A svájci csapat 3-0-ra vezet, így már csak két győzelemre van szüksége a végső sikerhez. A verseny 152 éves történetében még sohasem diadalmaskodott európai együttes.