Vágólapra másolva!
Március 16. és 21. között ötödik alkalommal rendezik meg az Adrián a magyar vitorlássport évadnyitó versenyét, a Mira Marét.

A Mira Mare Cup 2003 elnevezésű navigációs versenyen két hajóosztály képviselteti magát - a Bavaria 34 és a Bavaria 44 - minden eddiginél nagyobb részvétellel.

A versenyzők között ott lesznek a balatoni vitorlásversenyek állandó résztvevői, a legtapasztaltabb tengeri "amatőr" vitorlázók, a vitorlázás szerelmesei, valamint a művészvilág, a média sztárjai - Szulák Andrea, Albert Györgyi, Barabás Éva, Borbás Mária, Zelinka Ildikó, Rókusfalvy Pál - és a sajtó, a média képviselői.

Az Adria vize fürdésre még nem lesz alkalmas, és az időjárási körülményekről sem lehet még semmit sem tudni, de már mindenki a nagy kalandra készülődik.

A résztvevők március 15-én érkeznek a start helyszínére, Zadarba, ahonnan 16-án eligazítás után indul a verseny. A hat napon át tartó versengés legizgalmasabbnak ígérkező futama március 19-én, szerdán a késő délutáni órákban, éjjeli navigációval kezdődik, és 20-án, csütörtökön este, a folyamatos navigációs verseny után Zadar-Sukosánban ér véget.

A zárónapon, március 21-én délelőtt kerül sor a "Play Off" vitorlázásra, amely már csak a hajóosztályok első helyezettjeit érinti, akik azonos hajótípussal küzdenek meg a fődíjért.

További információkat a www.mira-mare.hu honlapon találnak az érdeklődők.