Vágólapra másolva!
A sörözők bajnoksága Angliából, a pubok hazájából indult, 1996-ban. Ez az első amatőr focibajnokság, amelyen az egyes sörözők vendégei alkotják a csapatokat. A Pub Cup azóta széles körben elterjedt, és nagy népszerűségre tett szert Írországban, Norvégiában, Dániában, Svédországban és az Egyesült Államokban is - a foci és a sör rajongói között. 2003-ban végre Magyarországra is megérkezett a játék.

A kupa összdíjazása: bruttó 5 millió Ft., a végső győztes másfél millió forinttal gazdagodik. Az elődöntőbe jutás csapatonként 40 ezer forintot ér, amelyik csapat a döntőbe kerül, 90 ezret kasszírozhat. Ami pedig a "menedzsmentet" illeti: a legjobb csapatot indító söröző díja 1 millió Ft.

A legfontosabb szabályok szerint az NBI és NBI B játékosai nem vehetnek részt a bajnokságban. A mérkőzéseket vizsgázott játékvezetők dirigálják a kispályás labdarúgás szabályai szerint. A nyolcfős csapatból egy időben hat játékos (kapus plusz öt mezőnyjátékos) tartózkodhat a pályán, a két cserejátékos a padon foglal helyet. Az előselejtező és a selejtező során egyenes kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek. Az elődöntőkbe jutott csapatok nyolc ötcsapatos csoportba kerülnek, ahol a csoportokon belül körmérkőzés dönt a tovább jutásról. Mind a nyolc csoportból automatikusan a döntőbe jut a csoportelső, és a két legjobb második helyezett, azaz összesen 10 csapat. A döntő két ötös csoportban zajlik, szintén körmérkőzéssel. A csoportok győztesei a bajnoki címért, a másodikok a harmadik helyért küzdenek.

A rendezvénysorozatra olyan csapatok nevezhetnek, amelyeknek minden játékosa férfi, és betöltötte a 18. életévét.