Társoldalunk:

Around Alone: ismét Stamm nyert

Ahogy az első kettőt, úgy a harmadik szakaszt is Bernard Stamm nyerte az Around Alone elnevezésű szóló Föld-kerülő vitorlásversenyen.

A svájci hajós 25 nap 12 óra 24 perc és 43 másodperc alatt ért el Fokvárosból az új-zélandi Taurangánál "meghúzott" célvonalig. Az utolsó 36 órában rendkívül nehéz körülmények között kellett helytállnia, a nagy szél és a hatalmas hullámok miatt egy percet sem tudott aludni.

Az aktuális állás szerint az olasz Simone Bianchetti vagy az új-zélandi Graham Dalton érkezhet meg mögötte másodikként.

Szeptember 12-én tizenhárman vágtak neki az egyesült államokbeli Newportból az öt szakaszos, korábban BOC Challenge-ként ismertté vált versenynek, azóta viszont ketten már feladták a küzdelmet.

A következő rajtra február 9-én kerül sor, a mezőnynek a Horn-fok megkerülésével a brazíliai Salvador de Bahiába kell eljutnia. A newporti célba a záró szakasz végén, várhatóan március 23-án érkezik majd meg az első vitorlázó.