Vágólapra másolva!
Az Országház előtt ideiglenesen üzemelő műjégpálya vasárnap 15 órakor nyílik a Békés karácsonyt, Európa! című rendezvénnyel.

A Kossuth Lajos téri parkoló területén létesülő, 1800 négyzetméternyi korcsolyapályát január 2-ig ingyenesen látogathatják a gyermekek, az első napon 22 óráig, december 24-én 10-től 15 óráig, máskor egységesen 10-től 22 óráig. A jég naponta 15 és 16 óra között karbantartási munkák miatt zárva lesz.

A szervezők gondoskodnak világításról, a zenéről, a büféről, az éjszakai őrzésről, az orvosi ügyeletről, illemhely felállításáról, a folyamatos takarításról, s még a cipőmegőrzésről is. korcsolyázás zavartalansága érdekében azt javasolják, hogy délelőtt a szülők kíséretében a kisgyerekek, délután pedig a nagyobb gyerekek használják a pályát.

Este nyolc után a felnőttek is ingyenesen korizhatnak.