Vágólapra másolva!
Magyar kutatókból és filmesekből álló expedíció indul az Antarktiszra, a héttagú csapat a keddre virradó éjszakát edzésképpen a fővárosi Városligeti Műjégpályán töltötte; majd sajtótájékoztatón ismertették utazásuk terveit.

A négytagú filmes csoport szerdán indul Dél-Chilébe, ahol megvárják a karácsony után induló három kutatót, majd együtt, a chilei légierő segítségével jutnak át a King George-szigetre, amely a kutatás központja lesz.

A csoport tagjai a kutatás és filmezés mellett március elején részt vesznek az Antarktisz maratonon is, az expedíció az időjárás függvényében, várhatóan március közepén hagyja el az antarktiszi nyarat.

Nagy Balázs, az expedíció kutatási csapatának vezetője elmondta: ez az első magyar expedíció a jeges kontinensre, bár több magyar is járt már az Antarktiszon, de más országok csapatainak tagjaként.

Közölte: a jeges kontinensen azokat a területeket vizsgálják majd, ahonnan a felmelegedés hatására visszahúzódott a jég. A jégmentes területeken van folyóvíz, törmelék a felszínen, állatok és növények.

Melegedő jégmezők - hőhullám az Antarktiszon/tudomany/fold/20020123melegedo.htmlMegkezdődik az Antarktisz megtisztítása/tudomany/fold/20011016megkezdodik.html

Nagy Balázs beszámolt arról, hogy az antarktiszi nyárban fagypont és mínusz 10 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható, a hőérzetet azonban a jégmezők felől érkező viharos erejű hideg szél befolyásolja.

Tóth Zsolt Marcell, a filmes csapat vezetője arról tájékoztatott, hogy a Magyar Televízió megbízásából filmet forgatnak az útról, amelyben bemutatják a bázis életét, a növény- és állatvilágot, az extrém sportokat, és valószínűleg víz alatti felvételeket is készítenek.