Vágólapra másolva!
A magyar tenger halállományát a halfogással és a haltelepítéssel szabályozza a Balatoni Halászati Rt.
Forrás: MTI


Az erre az évre tervezett 250-250 tonna busa és keszeg helyett október végéig körülbelül 270 tonna busát és mintegy 160 tonna keszeget fogtak ki a tóból a Balatoni Halászati Részvénytársaság emberei. Busából várhatóan megközelíti majd az ez évi fogás a 300 tonnát, keszegből pedig 200 tonnára lehet számítani.

A balatoni halászcsapatok fogási eredményének a tíz százalékát teszik ki a nemes halak (köztük a ponty, a fogas-süllő, a harcsa, a csuka, a garda), kihalászásukat a cég a nagy szemű hálók alkalmazásával igyekszik megakadályozni, illetve mérsékelni, mielőtt a több mint százezer horgász jelentősen gyérítené számukat.

Megállapodás a balatoni horgászérdekek képviseletéért/sport/x-mag/20020911megallapodas.htmlÖreg-tavi halászat és madarászfesztivál Tatán/sport/x-mag/20021024oregtavi.html

Az rt. 2002-ben összesen 250 tonna 20-30 dekagrammos (kétnyaras) pontyot, egymillió 3-4 centiméteres (előnevelt) fogas-süllőt, 250 ezer előnevelt csukát, valamint 50 ezer egynyaras fogas-süllőt helyezett, illetve helyez ki somogyi halastavaiból a Balatonba.

A visszaszoruló ívóhelyek mesterséges telepítésével is segíti a cég az őshonos halfajok szaporodását.

Tavasszal a kormányzat támogatásával az üzemtervi előíráson felül a cég a tóba telepített 100 tonna méretes, 30 centiméteresnél nagyobb - a horgászok által akár azonnal kifogható - pontyot, valamint 5 ezer előnevelt fogas-süllőt is.

A balatoni haltelepítések alapját a részvénytársaság somogyi halastavai biztosítják.

A betelepített hal a Balaton vízgyűjtő területéről, a dél-dunántúli térségből kerül a tóba, s így valamennyi a régióra jellemző tájfajtákból kerül ki.