Vágólapra másolva!
Többek között Lance Armstrong, a négyszeres Tour de France-győztes kerékpáros, Kipchoge Keino, a kenyaiak és Irena Szewinska, a lengyelek egykor világklasszis futóból lett sportdiplomatája is felszólal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már hagyományosnak számító Sport for All (sport mindenkinek) elnevezésű világkongresszusán, amelyet vasárnaptól szerdáig rendeznek a hollandia Arnhemben.

A nemzetközi olimpiai mozgalom irányító szervezete már hosszú ideje nemcsak a "sztárok gazdája", hanem a maga módján foglalkozik a világ szabadidősportjával is.

Arnhemben is ez a téma, elsősorban azért, mert az Európai Unió 2004-et, vagyis az athéni olimpia esztendejét a civil sport évének hirdette meg, lévén a tagországokban a népesség harmada(!) egyesületi sportoló, az európai polgárok első számú szabadidős tevékenysége a sport.

A plenáris üléseken szóba kerül majd az elit- és a szabadidősport kapcsolata, az esetleges együttműködés lehetősége, a szponzorszerzés módszere, a jövőbeni elképzelések széles skálája.

A "műfaj" hazai szakértői közül a szabadidősport szövetség képviselői mellett a világkongresszus aktív résztvevője lesz a Zöldpont Szerkesztőség is, amely egy meghökkentő videofilmmel szerepel.