Vágólapra másolva!

Túra és hegyi időfutam két keréken

Vannak kerékpárosok, akik a változatos tájakon áthaladó túrákat kedvelik, mások inkább a gyors és merész kihívásokat hajszolják. Hétvégén mindegyikük találhat kedvére való rendezvényt.

A Balázs és Barátai Biciklis Sportegyesület Alsógödtől Szobig szervez kerékpártúrát október 19-én. A résztvevők körülbelül 60 kilométert kerekeznek majd szombaton. Útjuk Alsógödről Vácon, Verőcén, Nagymaroson át vezet Szobra. Az indulás helyszínére szervezetten mikrobusszal vagy vonattal lehet eljutni. A részletekkel kapcsolatosan a (06-1) 227-6236-os vagy a (06-70) 310-3912-es telefonszámokon kérhető felvilágosítás.

Az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpáros Egyesülete október 20-án, vasárnap rendezi az idei Amatőr Kupa záró fordulóját. A "Nimród" hegyi időfutam első indulója 10 órakor indul a Dobogókő alsó parkolójában felállított rajthelyről. Ezt követően a többiek percenkénti ráindítással kezdhetik meg a tíz kilométeres versenytáv teljesítését. A Dobogókő helységtáblánál található célban minden beérkezőt enni- és innivaló vár. Nevezni reggel fél 9 és háromnegyed 10 között a rajt helyszínén lehet. A versennyel kapcsolatos kérdésekre Szűcs György válaszol a (06-20) 355-9835-ös telefonszámon.