Vágólapra másolva!
Október 22-én, kedden az egyszerű, hétköznapi vezetőké lesz Hungaroring. A nyílt gyorsulási versenyen bárki próbára teheti autóvezetői képességeit, és megbizonyosodhat kocsija erejéről.

Az autóversenyek mindig látványos és mozgalmas szórakozást ígérnek, de mégiscsak az az igazi, ha magunk ülhetünk a volánnál. Erre ad lehetőséget október 22-én, kedden a West évzáró és születésnapi gyorsulási versenye a mogyoródi Hungaroringen. A versenyre bármilyen érvényes forgalmival rendelkező gépkocsival lehet nevezni. A rajt előtt a sofőrök vezetői engedélyét természetesen ellenőrzik, sőt szondázáson is át kell esniük a gyorsulási bajnokjelölteknek. A sérülések megelőzése érdekében a biztonsági öv használata kötelező lesz.

A szervezők a kapukat este 19 órakor nyitják meg, a verseny 20 órakor kezdődik. A belépőjegyeket fejenként 1500 forintért a helyszínen lehet megvásárolni. Nevezési díj nincs, de jegyet azoknak is váltaniuk kell, akik később rajthoz állnak majd. A közönség az amatőr versenyzők küzdelme mellett látványos motoros kaszkadőr show-t és különleges légdeszka bemutatót láthat. A program végén pedig egy robogót sorsolnak ki a nézők között. A kedd esti gyorsulási verseny részleteivel kapcsolatban felmerülő kérdésekre Nagy Krisztina válaszol a (06-20) 922-7666-os telefonszámon.