Vágólapra másolva!
Sporteszközkölcsönző nyílt a fővárosi általános és középiskolák számára csütörtökön Kőbányán. A Zágrábi úti raktárt Demszky Gábor főpolgármester adta át.

A megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón Demszky Gábor elmondta: a főváros ezzel a díjtalan kölcsönzési lehetőséggel szeretné elősegíteni, hogy csökkenjenek az iskolai kirándulások költségei, valamint a rosszabb anyagi háttérrel rendelkező gyermekek is részt vehessenek sportprogramokon és túrákon.

Hozzátette: a jelenlegi, bicikliket, korcsolyákat, kirándulásokhoz, sí- és vízi túrákhoz használható eszközöket tartalmazó készletet a főváros az elkövetkezendő években folyamatosan bővíti majd, illetve családok, magánszemélyek is leadhatják a raktárba használt sporteszközeiket.

A főpolgármester ismertetése szerint a kölcsönzőből minden fővárosi iskola igényelhet sportszereket, s ugyanazt az eszközt egy intézmény legfeljebb kétszer egy évben, alkalmanként 14 napra kaphatja meg. A kölcsönzés díjtalan, azonban az igénylő intézményeknek letéti díjat kell fizetni, amelyet visszakapnak a kölcsönzés lejárta után.

Szabó István, a főváros sportügyosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a Fővárosi Közgyűlés az idén döntött a raktárnak helyet adó kőbányai létesítmény felújításáról, amely várhatóan 2004-től a Fővárosi Önkormányzat sportszékházának ad otthont.