Vágólapra másolva!

Az élbolyban végeztek a magyarok a TransAlpon

Nem okozott meglepetést, hogy a stabilan az élen haladó Platt-Bresser duó nyerte az idei nyolcnapos hegyikerékpáros "kiképzést", a TransAlp mountain bike maratont. A magyar fiúk szenzációs kezdés után végig tartották magukat az élbolyban. Hasenfratz és Bogár összesítésben a 11. helyen fejezte be a versenyt.
Forrás: Arany-Média


Az Andalótól Riva del Gardáig tartó utolsó szakasz 61,71 kilométeres távját és 1445 méteres szintkülönbségét elsőként az amerikai Trek/VW csapat teljesítette. A nap ezüstérmese a Fiat Rotwild/Radteam Tirol párosa lett, akiket a Xenofit-Rocky Mountain/T -Mobile követett.

A Bogár Gábor és Hasenfratz Péter alkotta páros eddigi legrosszabb eredményével is a 22. helyen ért célba a majd 400 versenyben maradt csapat között. A Corratec-adidas Hungary együttese 3 órát és 09.17,8 percet töltött a pályán. A fiúk az összesítésben végül a 11. helyen végeztek.

Az abszolút elsőséget illetően kétség sem merülhetett fel! A német maratonspecialisták, Karl Platt és Carsten Bresser már az első szakasz után magukra ölthették a legjobbaknak járó sárga pólót, amit a verseny végéig maguknál is tartottak. A tavalyi második német párost minden szakaszon megszorongatta az afrikai Focus/Hawk csapata. A namíbiai Ralph Berner és Manni Heymans teljesítménye végül a második helyezéshez volt elegendő. A harmadik helyezett is egy német csapat, az Alb-Gold Team lett.

TransAlp összesített eredmény:
1. T-Mobile/Rocky Mountain-Xenofit - Carsten Bresser, Karl Platt - 26:30.27,9
2. Team Focus/Hawk - Ralph Berner, Mannie Heymans - 26:52.12,4
3. Alb-Gold / Merida - Benjamin Schmieg, Mark Weichert - 27:05.29,1
...
11. Corratec-adidas Hungary Team - Bogár Gábor, Hasenfratz Péter - 29:29.25,9