Vágólapra másolva!

Vitorlázórepülő-Eb - Bajban a szervezők

Bajba kerültek a békéscsabai vitorlázórepülő Európa-bajnokság szervezői, mert a Polgári Légiközlekedési Hatóság 11 vontatógép közül ötnek bevonta az alkalmassági engedélyét.

Az ügy előzménye, hogy vasárnap kényszerleszállást hajtott végre az egyik gép. Kiderült, hogy menet közben kifogyott belőle az üzemanyag. A PLH ezért vizsgálatot rendelt el, és ennek nyomán öt vontatót repülésre alkalmatlannak minősített.
- Elsősorban nem technikai problémák merültek fel, hanem az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen papírokkal vannak gondok. Az okmányok már nem érvényesek - nyilatkozott az MTI-nek Bátori László igazgatóhelyettes.
Novák Jenő versenyigazgató szerint lehetetlen néhány nap alatt elintézni az ügyet, és tart attól, hogy fel kell függeszteni a viadalt:
- Hat vontatógépünk maradt, és ezzel képtelenség felvinni az egész mezőnyt. Többórás csúszás van a programban. Remélem, kulturált körülmények között be tudjuk fejezni az Eb-t.

Szörnyethalt egy vitorlázórepülő Hajdúszoboszlón20020624szornyethalt.html