Vágólapra másolva!
Hétvégén a Velencei-tavat, s nem sokára már a Balatont úszhatjuk át. Nem árt azonban néhány jó tanács a sikeres lubickoláshoz! A felkészülésben Szlavitsek Gizella hosszútávúszó is segít.

Fotó: www.fototar.hu


Balatoni start
Velencei-tavi


"Mindenekelőtt leszögezendő, hogy a nagyon kezdők vagy pillanatnyilag rossz kondiban lévők jobb, ha nem is próbálkoznak az átúszással - halasszák inkább jövőre, s addig javítsanak erőnlétükön" - vallja Szlavitsek Gizella hosszútávúszó, a Megszállottak Klubjának tagja.

A szakember további tanácsai a következőképp hangzanak:

Akik megfelelő alapokkal rendelkeznek, nyugodt szívvel nevezhetnek a versenyeken. Jó taktika, ha az ember váltott úszásnemben teljesíti a távot, de a legjobb a gyorsúszás. A mellúszás hátránya, hogy ha valaki hozzászokik, egy esetlegesen hullámzó Balatonon, vagy más tavon komoly gondjai lehetnek a lélegzetvétellel. Pihenésre a háton tempózást használjuk, megállni semmi esetre sem szabad!

Készüljünk fel rá, hogy akár másfél-két óráig is vízben lehetünk, tehát nem felesleges egyszer-egyszer 90 percig edzeni. Hasznos lehet, ha "élethű" terepen, vagyis nyílt vízen készülünk. Ezek a tréningek a hőmérséklethez való hozzászokás mellett a tájékozódási készség fejlesztése miatt is fontosak. Meg kell tanulni előre fordított fejjel venni a levegőt, hogy 5,2 helyett ne 6,2 kilométert tegyünk majd meg.

Ami pedig a hideg vízet illeti, főleg a súlyfölösleggel, zsírpárnákkal nem bíróknak érdemes előkészületeket tenniük; valamilyen nagyon zsíros krémmel bekenniük a testüket. Bevált kombináció például a vazelin lanozillal, ami ugyan nem túl gusztusos, de hatásos, ráadásul a patikában kérésre össze is keverik nekünk. Ha használunk ilyesmit, mindenképpen kenjük be vele a lágyék környékét, valamint a vádlit, megelőzendő az esetleges görcsöt (ha mégis bekövetkezne, feküdjünk hanyatt a vízen, és feszítsük fölfelé a lábfejünket). A hideg ellen szintén tanácsos gumi úszósapkát viselni.

A másik eset, hogy erősen tűz a nap: ez ellen rendkívül fontos a védekezés, mert hiába vagyunk vízben, észre se vesszük és valóságos égési sérüléseket szerezhetünk, ha nem vigyázunk. Magas faktorszámú fényvédőkrémmel kenjük be elsősorban a tarkó és a nyak találkozását, a hátunk felső részét, valamint a hónaljunkat. Nők természetesen egyrészes fürdőruhát viseljenek, az erősebb nemnek pedig nem ajánlott a rövidnadrág, sokkal inkább a hagyományos úszónadrág. Nagy szolgálatot tehet még az úszószemüveg - de véletlenül se a helyszínen vásároljuk, előtte szokjunk hozzá.

Visszatérve az edzésre, az úszás mellett természetesen fussunk is, méghozzá folyamatosan és közepes iramban, állóképességünket javítandó. Közvetlenül a vízbe szállás előtt pedig ne mulasszuk el a végtagjainkat és csípőnket bemelegítő gimnasztikát. Ügyeljünk rá, hogy a felkészülés során sokat lábtempózzunk, hogy megszokja a pozíciót a lábunk, mert ezzel megelőzhetjük a már említett, kellemetlen görcsöt.

Ami a táplálkozást illeti, a verseny előtti időszakban ajánlatos félretenni a vegetariánus szempontokat. Együnk sok húst és fehérjét, a közvetlenül megelőző héten pedig minél több szénhidrátot. Egy órával a rajt előtt már csak csokoládé van szőlőcukor jöhet szóba. Legyünk körültekintőek az energiaitalokkal, mert - anélkül, hogy márkákat emlegetnénk - léteznek rövid és hosszabb távon felpörgető fajták. Értelemszerűen az utóbbiakat keressük.

Lázasan, hőemelkedéssel pedig semmiképpen se szálljunk vízbe, mert szívizomgyulladást okozhat. Akinek magas a vérnyomása, szintén legyen óvatos, konzultáljon orvosával. Végezetül számítsunk arra is, hogy aki hajlamos rá, a közeg megváltozása miatti vérnyomáseséstől elájulhat, amikor kimegy a vízből.

Júliusban ismét Velencei-tó-átúszás20020627juliusban.html