Vágólapra másolva!
Győrött július 4-7. között rendezik a felnőtt és junior triatlon Európa-bajnokságot. A rendkívül rangos mezőnyben rajthoz áll a női és férfi elit kategória címvédője is.

Fantasztikus versenyeknek lehetnek tanúi a szurkolók csütörtöktől Győrött. A hét végéig több kategóriában állnak rajthoz a kontinens legjobb triatlonistái, és a szurkolók szinte kivétel nélkül láthatják a sportág legjobbjait.

Tavaly Karlovy Varyban rendezték meg az Európa-bajnokságot, amelyen a férfiaknál a hazai pályán szereplő cseh Filip Ospaly győzött a spanyol Ivan Rana és holland Eric van der Linden előtt. A csapatversenyben a svédek diadalmaskodtak az olaszok és a csehek előtt. A nőknél a brit Michelle Dillon nyert, megelőzve a belga Kathleen Smeetet és a szintén brit Annie Emmersont. A női csapatok között a németek voltak a legjobbak, ezüstérmet szerzett a Molnár Erika, Edöcsény Nóra, Góg Anikó, Walkó Andrea, Danka Olga összeállítású magyar együttes, a dobogó harmadik fokára állhatott fel az olasz gárda.

Az idei világranglistán az európaiak közül a cseh Martin Krnavek áll a legjobban, aki a 10. helyet foglalja el, két hellyel mögötte a Győrött is jól ismert kazah Dimitrij Gaag következik. Az EB-címvédő Ospaly jelenleg a 37. helyezett. A nők mezőnyében a legutóbb ezüstérmes belga Smeet áll a legjobban, ő 12., a szintén rajthoz álló brit Leanda Cave a 18. A címvédő Dillon a 36.

Papp Győző

Győr készen áll a triatlon Európa-bajnokságra20020606gyor.html