Vágólapra másolva!

November 17-18-án zsúfolt programmal várja a gyakorlott és gyakorlatlan barlangászokat a Troglonauta Barlangkutató Egyesület. A csapat Budapestről péntek délután indul Jósvafőre, ahol a Madarász-házban szállnak meg. Akik sátorozni szeretnének, azok az Aggteleki Kempingben verhetnek tábort. Az önköltséges túrára 14 éves kor felett lehet jelentkezni, de a 18 éves kor alattiaknak szülői engedélyt is kell magukkal hozniuk.

A barlangtúra résztvevői a Baradla-, Baradla-Rövid-Alsó, Kossuth-, Béke-, Vass Imre- és a Rákóczi-barlangokat, illetve a Rejtek-zsombolyt járják majd be. A résztvevőknek sisakról, overállról, nyakba akasztható lámpáról és pótelemről, elsősegélycsomagról, illetve gumicsizmáról maguknak kell gondoskodniuk.

További információ Ézsiás Györgytől kapható a (06-1) 222-3571-es vagy a (06-1) 231-5780-as telefonszámokon, illetve emailen a troglonauta@freemail.hu címen.

Korábban: