Vágólapra másolva!

Az ősz legkeményebb terepfutóversenye Kistarcsán

Kérdésünkre, hogy mit takar a legkeményebb szó, Lászay Dénes, az esemény főszervezője viccesen csak annyit mondott: általában az indulók fele feladja. A szűkszavú választ megtoldotta annyival: ez már csak akkor lehetne nehezebb, ha addigra havazna is. Persze, a szervezők mindezzel nem elijeszteni akarják az érdeklődőket, hanem még inkább odacsalogatni a VIII. Dymol crossfutásra.

A november 18-i, vasárnapi esemény az őszi ötfordulós crossfutás utolsó előtti futama. A résztvevőknek a szokásosnál nehezebb pályával kell megküzdeniük. Jó hír azonban, hogy a legkeményebb pálya egyben a legváltozatosabb és legizgalmasabb is - állítják a szervezők.

A résztvevők két táv közül választhatnak; 4 vagy 20 kilométert lehet futni. A nagy táv pontban 11 órakor indul, a kicsi 10 perccel később. A versenyközpont a Kistarcsa, Szent István Általános és Zeneiskolánál (Eperjesi út 19.) lesz. Nevezni is itt lehet; reggel 8 órától 10 óra 45 percig. A 14 éven aluliaknak 300 forintba kerül a rajtszám, a felnőtteknek a duplájába, klubtagoknak pedig díjtalan a részvétel.

Bővebb információt az érdeklődők a Futapest Klub (06-30) 971-9712-es telefonszámán vagy a [email protected] email címen kérhetnek.

Korábban: