Vágólapra másolva!

Őrmezei wellness-nap és futóverseny

November 10-én, szombaton ünnepli magát a XI. kerület. Ez alkalomból a helyi sportegyesület egész napos sport- és egészségvédő programokat szervez Őrmezőn. Természetesen ezeken a rendezvényeken nemcsak a kerület lakosai, de bárki részt vehet, akinek van kedve egy kicsit sportosan kikapcsolódni.

Az őrmezei futóverseny délelőtt 11 órakor rajtol a közösségi ház elől. A 3 kilométeres táv még a gyakorlatlan futók számára is könnyen teljesíthető kihívás, így kicsik és nagyok együtt futhatnak. A verseny célja a Költők Parkjában lesz. Nevezni négy korcsoportban (10 éves kor alatt, 10 és 14 év között, 14 és 18 év között, illetve a 18 év felett) lehet. Az első kétszáz befutónak emlékpóló, a korosztályonként és nemenkénti dobogósoknak tárgyjutalom is jár. Azok sem maradnak ajándék nélkül, akik utolsóként futnak át a célvonalon. A szervezők a táv teljesítői között sportszereket és egy mountainbike kerékpárt is kisorsolnak.

A futással párhuzamosan zajlanak majd a wellness-programok. Az érdeklődők felmérhetik egészségi és fittségi állapotukat, lesz életmód-tanácsadás és testzsírmérés is. Részletes információért a szervezők a (06-30) 960-7424-es és a (06-1) 205-6501-es telefonszámokon hívhatók.

Korábban: