Vágólapra másolva!

Raid Gauloises legközelebb Vietnamban

Új-Zéland

Egy évvel később, Costa Ricában az őserdei kígyók és a Rio Planatanares átszelése közben a krokodilok jelentették a legnagyobb veszélyt, ám nagyobb baj nem történt. 1991-ben, Új-Kaledóniában, 1500 méteres magasságban küzdötték magukat előre a résztvevők, helyenként olyan területen, ahol előttük még senki sem járt. Nem csoda, hogy a 41 induló egységből 10 időközben kiszállt. Óriási élmény volt mindenki számára a teljesen eredeti bennszülött pirogok (kenuk) használata a tengeren.

Az ománi esemény a sivatagi körülményekről és természetesen a tevegelésről vált emlékezetessé, no meg a Vörös-tengeri kajakozásról. Ez volt az első Raid, ahol az 51 csapat között volt egy tisztán nőkből álló is. Egybehangzó vélemények szerint a '93-as madagaszkári verseny volt a legnehezebb: a rettenetes időjárás - viharok, 50 fokos hőség, orkánerejű szél - sokat kivett az emberekből. Egy esztendővel ezután, Malajziában már mountain bike-ozni is kellett a szokásos feladatok mellett.

Argentínában a magashegységi próbatételek, míg Dél-Afikában egy vízesés fölötti átkelés (kötélen) okozott nem kis nehézségeket. Legutóbb pedig, Ecuadorban, a közel 5000 méteres Cotopaxi vulkánra kellett felhágni - amennyiben megfelelt az ember az orvosi vizsgálaton. Hogy jövőre Vietnamban pontosan mi vár a résztvevőkre, nem tudni, de a szervezők azt ígérik: senki emberfia kalandvágya nem marad kielégítetlenül.

Mind ez idáig a Raid Gauloises egyetlen magyar résztvevője a Zöldpont szerkesztőségének csapata volt, 1994-ben, Malajziában. Cziráki Péter főszerkesztő így emlékszik vissza a kalandokra: "Mivel a Raid eredetileg inkább játékos, turistaprogramnak indult, mi kicsit másra számítottunk, mint amivel szembetaláltuk magunkat. Mikor mi nekivágtunk, eléggé bekeményedett a program, de ez végül is nem volt baj. Az viszont annál inkább, hogy mára megváltozott a verseny valamikori vonzó szellemisége: megjelentek a sportolók, és már nem ünnepelnek minden célba érkezőt ugyanúgy, függetlenül a helyezésétől" - emlékszik vissza a szerkesztő. "Ugyanakkor mély nyomot hagyott bennünk a remek, precíz szervezés és mindenekelőtt a természeti csodák. Így a folyton nedves őserdő világa, vagy az a 150 kilométeres barlangrendszer, amelyen keresztül vezetett az utunk. Becslések szerint ötmillió denevér él ott akkora termekben, amikben elférne akár a Bazilika is. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy a Raid nem is annyira fizikai, mint lelki megpróbáltatás."

(Arany-Média)

Korábban: