Vágólapra másolva!

Újra versenyben a deszkások 

A gördeszkások mostanában igencsak el vannak foglalva. Szinte minden hétvégén versenyeznek. A múlt heti állatkerti alkalom - ahol, csak mert úgy tartotta kedvük, "játszhattak" - igazán kivételesnek számít. Túl sok pihenésre ezután sincsen idejük: ha nem akarnak lemaradni az igen éles hazai versenyben, fel kell menniük a Westend City Center tetejére bemutatni, mit tudnak a street stílusban.

Süveg Áron, a Boarder Magazin főszerkesztője és a Shaolin Skate Supercup szervezője elmondta, hogy ennek a versenynek is több esélyese van. Az elsőszámúnak azonban talán Giczy Dávid számít, de nem szabad elfeledkezni Hencsei Péterről (ő gründolta az állatkerti pályát), és az egri párosról: Ittes Gáborról és Tóth Rolandról sem. És a profik között újoncnak számító Tüű Zsombor is okozhat meglepetést. Az összesen mintegy tíz-tizenkét profi induló között lesz veszprémi, szegedi és gyöngyösi deszkás is.

De nemcsak a profi versenyzők nevezésére számítanak. Külön kategória lesz a tizenhat éven aluliaknak és az amatőröknek is; a győztesek tárgyjutalomban részesülnek, a profiknál összesen százezer forint a pénzdíj. Nevezni délelőtt tíztől lehet, ötszáz forintért, a helyszínen. Gyakorlásra délután egytől lesz lehetőség, a verseny pedig négykor kezdődik. Információ a (06 20) 357-8120-as telefonszámon kérhető.

(Arany-Média)

Korábban az [origo]-ban: