Vágólapra másolva!

A megszokottól ezúttal jóval nagyobb volt a nyüzsgés az alsóörsi strand környékén. A nyaralók, hasukat süttetők csak néztek, és nem értették, hogy miért hoznak magukkal olyan sokan kenut. Hiszen ennyien nem szoktak evezni.

Aztán, amikor a hangosbemondó is rákezdett, rögvest nyilvánvalóvá vált minden: itt bizony evezős verseny lesz. Többen ekkor kezdtek igazán mérgelődni: a "ha én ezt tudom", meg a "pont most nem hoztunk kajakot" igen népszerű "szitkozódás" volt. Vagyis, a fergetegesen jó időnek köszönhetően a több ezer strandoló közül vagy tízen még legalább indultak volna, ha tudják, hogy már ilyet is rendeznek a Balaton partján.

Így viszont "csak" hetvenöt hajó sorakozott fel, hogy keresztbe evezze a Balatont. A résztvevőknek Alsóörsről kellett áthajózni Siófokra, majd onnan vissza Alsóörsre, mintegy huszonkét kilométert teljesítve. A legjobban a nagymarosiaknak járt a kezük: az első helyen Heinz Sándor érkezett, neki elegendőnek bizonyult 1 óra 37 perc. Másodiknak egy perccel később egy páros érkezett, harmadikként pedig egy házaspár ért partot. A dobogósok mind Nagymarosról érkeztek, így megállapítható: a dunai hajósok rutinja sokat jelentett.

Az átevező versenyen a legtöbben indián kenuval szelték a habokat, de igen népszerű kategória volt a túrakajak is. Persze voltak, akik a keményebb kihívásokat szeretik, ők horgászcsónakkal álltak rajthoz. Igaz, nekik annyi könnyebbséget adott a szervező Magyar Marathon Klub, hogy a Balaton közepénél egy frissítő után visszafordulhattak. Ebben a kategóriában egyébként heten próbálkoztak.

Délután öt órára - pirosra sült gazdájával - az utolsó hajó is visszaért, így a szervezők végre megnyugodtak. "Szerencsénk volt az időjárással, mert a nagy szél akár félbe is szakíthatta volna a versenyt" - mondta az esemény után a főszervező, Németh Zsolt. - "Féltünk, mert 50 km/h-s szelet jósoltak, ami nagy megkönnyebbülésünkre nem jött be. Ám a nagy hullámok miatt így is néhány hajó megtelt vízzel és vissza kellett fordulniuk."

Persze, ez még nem volt akadálya annak, hogy a hajótöröttek sikeresen teljesítsék a versenyt. Kijöttek a parthoz, kiöntötték a vízet, majd újból harcba szálltak. És másodszorra már ők kerültek ki győztesen!

(Arany-Média)

Korábban az [origo]-ban:

Evezés a Balatonon