Vágólapra másolva!

Összecsapnak a színészek, a rendezők, a bírók és az újságírók

Valójában július 14-én és 15-én rendezik a balassagyarmati XV. Jubileumi Detonátor Palóc triatlonversenyt, ám a háromtusás események már jövő hétfőtől kezdetét veszik - tudtuk meg Révész László főszervezőtől a Wagaboond étteremben tartott sajtótájékoztatón. Az Egy Hét a Triatlonnal elnevezésű esemény július 9-én kezdődik. Hétfőn tábornyitás, ismerkedési est és játékos vetélkedő szerepel a programban. Kedden mini triatlon és kerékpáros túra, szerdán vízi vetélkedő és úszóverseny, csütörtökön Nosztalgia Triatlon Bánkon (ahonnan az esemény 15 évvel ezelőtt indult), pénteken pedig kerékpáros felvonulás, aerobik és szkander is lesz.

Az esemény legnagyobb dobása a július 14-i és 15-i hétvégi verseny lesz. A szervezők elmondása szerint itt több mint ezren indulnak majd, profik, külföldiek és amatőrök egyaránt. A szokásos egyéni futamok mellett indítanak csapatversenyeket és tájékozódási triatlont is. - A csapatversenyek kiemelt fontosságot kapnak, ugyanis akik egyedül jönnek, azok is társakra találhatnak - mondta Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára.

A Duna Kupára száz külföldit is várnak, akik a Duna menti országokból érkeznek a Palóc városba. A sajtótájékoztatón kiderült: a várható összlétszám nem az előnevezésekből kalkulálható ki, hanem a szállások telítettségéből mérhető le. Vagyis, hogy mennyi szabad szállás található még Balassagyarmaton és környékén. Mint azt a főszervező kérdésünkre elmondta: a verseny idejére szinte minden szobát lefoglaltak!

A Palóc Kupán idén először a média képviselői is "kénytelenek" lesznek rajthoz állni! A rendezők, a bírók és a színészek összefogtak, és kihívták a tollforgatókat egy összecsapásra, mondván: bizonyítsák be, hogy nem csak írni tudnak róla! A váltóversenyen többek között Stohl András és Barabás Kis Zoltán is rajthoz áll, de jelezte részvételi szándékát Pachmann Péter és Bombera Krisztina is.

A XV. Jubileumi Detonátor Palóc Triatlonnal kapcsolatban bővebb felvilágosítást a szervezőktől a (06-20) 970-3668-as számon (Révész László) kérhetnek. Aki pedig előnevezni szeretne, július 7-ig még megteheti. Ezt követően már csak a helyszínen, Balassagyarmaton lehet rajtszámot vásárolni.

Az eseményen több mint 360 díjat, és másfélmillió forintot "osztanak" szét a rendezők.

(Arany-Média)