Vágólapra másolva!

A sztrájk miatti hazatérés után két napi várakozás elég is volt ahhoz, hogy Kollár Lajos, a vállalkozás logisztikai felelőse úgy döntsön, Koppenhágában sokkal nagyobb eséllyel tudnak intézkedni, hogy mielőbb felkerüljenek valamelyik, Grönlandra induló gépre, ezért hétfőn ismét útnak indultak, és kedden meg is érkeztek. Innen Tasiilaq városába folytatják útjukat, ahova csomagjaik is érkeznek.

Kollár Lajos és Tarjányi István, a trió két tagja 1997-ben már megpróbálkoztak az erőn felüli kihívással, azonban nem értek célba, de az ott szerzett tapasztalatokat az idei expedíció során mindketten jól hasznosíthatják. Az idei túrára már hárman indultak el, kettejük csapatát Kiss Csaba egészítette ki. A Föld legnagyobb szigetének, a Magyarországnál mintegy huszonháromszor nagyobb Grönland meghódítása a nyugati parton fekvő Kangerlussuaq városában ér véget.

A mintegy 800 km hosszúságú expedíciót 10 hétre tervezték, hiszen naponta 20 km-nél többet az állandó, gyakran 100 km/h sebességet is meghaladó szélben még a legfelkészültebbek sem tudnak megtenni. Továbbá nehezíti útjukat az állandó hideg is, amely nyáron elérheti a –30 fokot. A végtelen hótenger látványa és a monotonitás pedig nagy pszichikai megterhelést jelent. A 280 kg-ot nyomó felszerelést az expedíció tagjai az erre a célra épített szánon viszik magukkal, a szán vontatásában csak saját fizikai erejükre támaszkodhatnak. A sikerhez elengedhetetlen a sátor, a védőruházat, a mentőrádió, a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer, de visznek magukkal fényképezőgépet és videokamerát is, hogy az út izgalmas pillanatait megörökíthessék. A felszerelés fontos tartozéka az önvédelmi célú vadászfegyver is, számítva a partvidéken élő jegesmedvék esetleges támadására.