Megrázó vallomást tett Péter Szabó Szilvia

Péterszabószilvia
Vágólapra másolva!
Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője ritkán oszt meg információkat a családjáról, most azonban kivételt tett, és elmondta, hogyan hat a család életére az, hogy sokszor elszólítja a munkája.
Vágólapra másolva!

Péter Szabó Szilvia mozgalmas életet él, sokat dolgozik, ugyanis folyamatos fellépései a NOX újraalakulása óta nagyon lekötik, de ezenkívül is akad feladata, hiszen a TV2 Innovátor című magazinműsorát is ő vezeti, így nem meglepő, hogy sokat kell távol lennie a családjától. Az énekesnő ritkán árul el részleteket a magánéletéről, most azonban elmondta, hogyan viseli az iskolás kislánya, hogy sokat kell dolgoznia a szüleinek, hiszen nemcsak Péter Szabó Szilvia van távol sokat otthonától, hanem párja, Völgyesi György is.

Péter Szabó Szilvia
Péter Szabó Szilviát sokat szólítja el munkája a kislányától
Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Az az igazság, hogy ő úgy nőtt fel, tudja: nekünk ez a munkánk. Megszokta ezt a ritmust, ami korántsem hétköznapi, de neki ez a természetes.

Amikor fellépésen vagyunk, ő a Mamával van, és nagyon élvezi, jól kijönnek egymással. Nyilván nála egy kicsit több mindent lehet neki, hiszen ilyenkor lazábbak a szabályok a hétköznapi rutinhoz képest, például finomságokat is szoktak készíteni" - kezdte az énekesnő, akinek szerencsére akad segítsége a gyereknevelésben is, míg ő és párja dolgoznak. A kislányuk, Emma már hétéves, de szerencsére jól viseli, hogy szülei sokat vannak távol, nemrégiben kettesben is elutaztak azért, hogy kicsit feltöltődjenek.

Emma nagyon boldog kiselsős, de nyilván hiányoztunk neki ebben a pár napban, és ő is nekünk.

Amikor hazaértünk, hosszú perceken keresztül szorosan ölelt bennünket, iszonyatosan cuki volt. Hoztunk neki jó sok ajándékot, és nagyon örült nekik. Napokra évek óta nem voltunk távol kettesben, ez most nagyon feltöltött mindkettőnket" - mesélt a londoni utazásukról Péter Szabó Szilvia, aki otthonosan mozgott a városban, ugyanis már élt ott korábban, amikor énekesnői karrierje válságban volt.

Közel két évet éltem Ausztráliában és ugyanennyit Londonban, és úgy érzékeltem, hogy az itthoni embereknek nagyobb szükségük van a pozitív gondolatokra.

Nekem lassan 23 éve ez a misszióm, hogy mosolyogjunk, hiszen attól szebb az élet. Nemrég egy motivációs TikTok-oldalt is elindítottam, és olyan visszajelzéseket kapok, amiből egyértelműen látszik, hogy óriási szükség van erre" - árulta el a Borsnak az énekesnő, aki már teljes erőbedobással készül a koncertszezonra, főleg a Budapest Parkba, ahol elmondása szerint nagy meglepetéssel is készül az érdeklődőknek.

PéterSzabóSzilvia, Nox
Nagy dobásra készül legújabb koncertjükön Péter Szabó Szilvia
Fotó: Sugár Kinga