Vágólapra másolva!
A ManUnited edzőlegendája, Alex Ferguson is drukkolt Andy Murraynek Wimbledonban szerdán, majd elbeszélgetett vele. Aztán a skót teniszező ráhangolta a közönséget a Jerzy Janowicz elleni pénteki elődöntőre.

Várhatóan 17 óra körül, a centerpálya második meccsén lép majd pályára Andy Murray Wimbledon férfi egyes elődöntőjében Jerzy Janowicz ellen. Előttük ugyanott Novak Djokovic és Juan Martin Del Potro elődöntőzik.

Murray beszélt a Fernando Verdasco elleni negyeddöntőjét a helyszínen megnéző Alex Fergusonnal, akitől tanácsot is kapott, hogyan kezelje a hazai pályán rá nehező óriási nyomást.

Ferguson tekintete óvja Murrayt Forrás: AFP/Andrian Dennis

"Sok mindenről beszéltünk, a fociról, a visszavonulásáról, illetve a tenisszel járó dolgokról" - mondta a BBC-nek Murray, aki az első brit wimbledoni bajnok lehet 1936 óta. "Aranyat ér tanácsot kapni egy olyan embertől, mint ő, ezért nem is árulom el, mint mondott."

Egy biztos, a 24. kiemelt Janowicz ellen kiváló returnökre lesz szüksége, elvégre a lengyen 94 ásszal toronymagasan vezeti a vonatkozó listát az idei tornán (Ivan Dodig 63-mal követi), akadt 224 km/órás adogatása is. A valaha volt első lengyel férfi GS-elődöntős novemberben, Párizsban legyőzte Murrayt, pedig a skótnak meccslabdája is volt.

"Lehet, hogy Janowicz egy magas srác, hatalmas szervákkal, de nem hagyom megfélemlíteni magam. A fogadójáték mindig is az egyik erősségem volt."

Murray kommunikál a közönséggel Forrás: AFP/Adrian Dennis

Murray kicsit ráhangolta a közönséget a nagy meccsre: "Óriási különbséget jelentett, mikor Verdasco ellen hátrányba kerültem, és a nézők egyértelműen mellém álltak. Hatalmas segítség, ha az első ponttól az utolsóig így drukkolnak."

A lelki játszmáktól nem kell félteni Janowiczot sem, aki felkészült a 15 ezer néző viselkedésére: "Nyilvánvalóan a közönség nem igazán segít majd nekem, de ez életem első GS-elődöntője, majd meglátjuk, milyen lesz. Azért remélem, Andyn lesz némi nyomás."