Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A legutóbbi négy világbajnokságon rendre az a válogatott nyert, amelyik a kieséses szakaszban csak egyetlen mérkőzésen kapott gólt. A legjobb négy közé jutott együttesek Dél-Afrikában is remekül védekeztek, a múltból kiindulva azonban Hollandiának és Uruguaynak csekély esélye van az aranyéremre.
"Támadással nyersz meccseket, védekezéssel bajnokságokat" - tartják az amerikaifutballban. Ez a kijelentés a legutóbbi világbajnokságok statisztikája alapján a fociban is megállja a helyét. 1994 óta mindegyik tornán az a csapat nyert, amelyik az egyenes kieséses szakaszban csak egy találkozón kapott gólt. A legutóbbi három alkalommal ez mindössze egyetlen találatot jelentett, míg 1994-ben a brazilok Hollandia ellen két gólt kaptak, a többi mérkőzésen viszont érintetlen maradt a hálójuk.
Casillasnak kellett a legkevesebbet védenie
Ez a statisztika Uruguay és Hollandia számára nem sok jót ígér, hiszen ez a két válogatott a nyolcad- és a negyeddöntőben is kapott gólt - még ha csak egyet-egyet is. A dél-amerikaiak előbb 2-1-re verték Dél-Koreát, majd 1-1-re végeztek Ghánával, de büntetőpárbajban ők nyertek, míg Hollandia Szlovákiát és Brazíliát is 2-1-re győzte le. Németország az egyenes kieséses szakaszban eddig egy gólt kapott (Angliától), a spanyolok pedig egyet sem - igaz, a csoportkörben Iker Casillasnak kétszer is a hálóból kellett kihalásznia a Jabulanit. Az elődöntősök közül a spanyolok, a németek és az uruguayiak eddig összesen két-két gólt kaptak, a hollandok pedig hármat.
A hátvédsorok közül a spanyoloké a legstabilabb. Vicente del Bosque mindegyik találkozón a Sergio Ramos, Gerard Piqué, Carles Puyol, Joan Capdevila négyest küldte pályára. Hogy ez a védelem milyen jól működött, azt jelzi, hogy Casillasnak az öt mérkőzésen mindössze tíz alkalommal kellett védenie, a még versenyben lévő csapatok közül az ő kapujára ment a legkevesebb lövés. A Real Madrid kapusának Paraguay ellen bravúrra volt szüksége Oscar Cardozo tizenegyesénél, de Pepe Reina súgott, így az sem okozott neki gondot.
A többi elődöntős védelme nem volt ennyire állandó a tornán, de sokat a németek sem változtattak. Joachim Löw számára egyedül a balhátvéd személye a kérdéses: az első két találkozón még Holger Badstuber szerepelt ezen a poszton, azóta viszont Jerome Boateng. Utóbbi klubjában, a Hamburgban általában jobb- vagy középhátvéd, a válogatott jobbhátvédje pedig az a Philipp Lahm, aki balhátvédként is képes kiemelkedő teljesítményre. Löw úgy döntött, Lahmot szerepelteti a jobbszélen, és Boatenget a balon. A két középső védő kiléte nem kérdéses, Per Mertesacker és Arne Friedrich kihagyhatatlan a védelem tengelyéből, mindketten kiváló teljesítményt nyújtanak, és rendkívül tisztán futballoznak: Friedrich mindössze négy, Mertesacker pedig csak két szabálytalanságot követett el az eddigi öt találkozón.
Uruguaynak bármilyen összeállításban nehéz gólt lőni
A holland szövetségi kapitánynak, Bert van Marwijknak viszont kényszerű okokból kellett többször is módosítania ideálisnak tartott védelmén. Hollandia az első két csoportmérkőzésen a Gregory Van der Wiel, John Heitinga, Joris Mathijsen, Giovanni van Bronckhorst négyessel kezdett, azonban a harmadik találkozón az Ajax jobbhátvédjét elővigyázatosságból (Van der Wielnek volt egy sárga lapja) pihentették. Így Kamerun ellen Khalid Boulahrouz játszott ezen a poszton, és alighanem az elődöntőben is ő kap szerepet, mivel Van der Wiel Brazília ellen megkapta a második sárga lapját. Utóbbi találkozón a hollandoknak az utolsó pillanatban kellett változtatniuk, mivel Mathijsen a bemelegítés során megsérült, helyére André Ooijernek kellett beugrani. Bár a brazil gólnál hibázott, játéka összességében pozitívan értékelhető.
A négy elődöntős közül kétségtelenül az uruguayiak védekezése a legérdekesebb. A válogatott a kvalifikációs sorozatban általában három hátvéddel játszott, a vébét is 3-5-2-es hadrendben kezdte. A védőhármast Mauricio Victorino, Diego Lugano és Diego Godín alkotta, a középpálya két oldalán pedig Maxi Pereira és Álvaro Pereira futballozott, akik az ellenfél labdabirtoklásánál teljesen visszazártak, és gyakorlatilag 5-3-2-vé alakították a felállást. Az első meccs után azonban Oscar Washington Tabárez szövetségi kapitány váltott, és innentől kezdve a csapat négy védővel játszott: Maxi Pereira lett a jobbhátvéd, a védelem bal oldalára pedig bekerült Jorge Fucile.
Utóbbi szerepeltetése remek húzásnak bizonyult, a FIFA statisztikái szerint nála többször csak a brazil Juan próbálkozott szereléssel, és ő szerzett legtöbbször labdát. Hanem az uruguayiak bánatára Fucile eltiltás miatt kénytelen lesz kihagyni a Hollandia elleni elődöntőt. Tabáreznek a középhátvéd posztján is sokat kellett variálnia sérülések miatt: az ideálisnak tartott Lugano-Godín páros hol az egyik, hol a másik játékos sérülése miatt nem állhatott össze. Igaz, Victorino beugróként mindig kiválóan teljesített, és Ghána ellen a Lugano helyére már az első félidőben becserélt Andrés Scotti is remekül megállta a helyét. Hogy a dél-amerikaiak milyen jól állnak védőket illetően, arra bizonyíték, hogy az előző szezonban a Barcelona által a Juventusnak kölcsönadott Martín Cáceres még egyetlen percet sem játszott a világbajnokságon.