Leáll a közszféra a válogatott meccsei alatt Hondurasban

Vágólapra másolva!
A történelme második világbajnokságára készülő Hondurasban a kormány bejelentette, hogy a válogatott mérkőzései alatt felfüggesztik a közalkalmazottak munkáját és az iskolákban is szüneteltetik a tanítást.
Vágólapra másolva!

Honduras kormánya rugalmasan áll hozzá a pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnoksághoz. A közép-amerikai ország első, Chile elleni mérkőzése helyi idő szerint fél 5-kor kezdődik, emiatt a közszféra alkalmazottjainak és a diákoknak a megszokott 7-es kezdés helyett csak 10-re kell beérniük munkahelyükre, illetve iskolájukba.

A Spanyolország és a Svájc elleni csoportmérkőzésük helyi idő szerint fél 1-kor veszi kezdetét, és a mérkőzés idejére a közalkalmazottak szüneteltethetik munkájukat és a tanintézményekben is leáll a tanítás.

A versenyszféra szereplői még nem tettek hasonló bejelentést, annak ellenére, hogy a kormány már felszólította a cégeket, hogy engedélyezzék alkalmazottaiknak a meccsek megnézését. Honduras 1982 után másodszorra jutott ki világbajnokságra.