Milla miatt hátat fordítana a vb-nek Eto'o

Vágólapra másolva!
A korábbi válogatott Roger Milla kritikája miatt azon gondolkodik Samuel Eto'o, a kameruni csapat meghatározó játékosa, hogy egyáltalán elutazzon-e a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves Milla, az afrikai ország emblematikus futballistája - aki három világbajnokságon szerepelt, ezek közül 1990-ben negyeddöntőig vezette együttesét - azzal bántotta meg honfitársát, hogy a francia hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: Eto'o a válogatottban még semmit nem mutatott fel.

"Pillanatnyilag az a helyzet, hogy sokat tett a Barcelonáért és az Internazionaléért, de soha semmit a kameruni csapatért. Ez fegyelem kérdése is. Kamerun azt várja, hogy reagáljon erre" - fogalmazott Milla, aki 1994-ben 42 évesen futballozott vb-n.

"Nem tudom, hogy egyáltalán érdemes-e elutaznom a világbajnokságra" - válaszolt csütörtökön a Canal plus Sport csatornán az Interrel a napokban BL-t nyert támadó. "Van néhány napom arra, hogy átgondoljam, fontos-e másoknak a vb-szereplésem, mert nekem nincs erre szükségem a pályafutásomban."

"Mindig a nagy tornák előtt ébrednek a megkeseredett emberek. Mit ért el Milla? Nem nyert világbajnokságot, mindössze negyeddöntőig jutott egyszer egy nagyszerű csapattal. Minden elemében az egyik legjobb válogatott volt az övék. Csak azért, mert negyvenévesen megdicsőül, még nem mondhat bármit" - mondta a 29 esztendős csatár.

Eto'o még keserűen hozzátette: "Azt kérdezik tőlem, hogy ez az én népem-e? Tényleg, ez valóban az én népem? Megéri elutaznom a világbajnokságra?"