A határokon kiemelten figyelnek azokra a személyekre, akikkel kapcsolatban felmerül terrorveszély, bűncselekmények elkövetésének gyanúja, a közrendet megzavaró magatartás, közbiztonságra különösen veszélyes eszközök birtoklása, garázda viselkedés és egyéb, a rendezvénnyel kapcsolatba hozható jogsértő tevékenység.
A határőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem elleni osztályával, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal együttműködve külön figyelmet fordít a Németországba irányuló illegális emberkereskedelem kiszűrésére, azon belül pedig célzottan a sportesemény miatt várható prostitúció megelőzésére.
A hatóságok kiemelten kezelik azt az időszakot, amikor olyan mérkőzéseket rendeznek, amelyek miatt jelentős átmenő forgalom várható Magyarországon keresztül. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a szomszédos országokba kihelyezett szakkonzulok egyidejű értesítése mellett fokozott körültekintéssel jár el a rendezvényhez kapcsolódó - hatáskörébe tartozó - átutazóvízum-kérelmek elbírálása során.
A szóvivő felhívta a figyelmet: a magyar utazók számoljanak azzal, hogy a világbajnokság ideje alatt a német schengeni belső határokon időszakosan és akciószerűen visszaállítják a határforgalom ellenőrzését a német hatóságok.
A német határellenőrzésben megfigyelőként magyar határőrök is részt vesznek.