Wengert nem érdekli az angol kispad

Vágólapra másolva!
Arséne Wengert, az Arsenal FC francia vezetőedzőjét nem érdekli az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztja, vagyis nem akar a világbajnokság után távozó svéd Sven-Göran Eriksson helyébe lépni.
Vágólapra másolva!

"Imádom a klubfutballt, meg vagyok győződve róla, hogy hiányozna a mindennapos munka. Évente mondjuk tíz mérkőzéssel úgy érezném, hogy gyakorlatilag nincs mit csinálnom. A pihenők ugyan hosszabbak lennének, de nagyobb nyomás nehezedne rám. Ráadásul mindez Angliában történne, ahol az embernek nagyon is körül kell néznie, ha kilép az utcára. Az angol válogatott szövetségi kapitányának lenni a legmegtisztelőbb, de egyben a legnehezebb feladat. Egyik pillanatról a másikra változhat a közhangulat" - mondta a tréner, aki még hozzátette, korábbi kapitányokkal, Bobby Robsonnal, Kevin Keegannel és Graham Taylorral beszélgetve arról győződött meg, hogy valamennyien nagyon szenvedtek, amikor ők irányították a válogatottat.

A jelenlegi kapitánynak, Sven-Göran Erikssonnak 2008-ig szóló szerződése van, de az angol szövetség ezt a nyári németországi világbajnokság után felbontja. A skandináv trénernek azért kell idő előtt távoznia, mert a legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, a News of the World, sejknek álcázott újságírója csapdába csalta. A szakembert ügynökével együtt Dubajba csábították, az itt megejtett "üzleti" vacsorán Eriksson maga vetette fel, hogy az álsejk megvásárolhatná az Aston Villa csapatát, amelyben a szakvezető ügynöke szerint 25 millió fontért ellenőrző részt lehet szerezni. Eriksson egyenes utalást tett arra, hogy a szezon és a világbajnokság után elvállalná az Aston Villa menedzserségét.

legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun egy speciális pontrendszer alapján máris sorba állította a lehetséges jelölteket. Az összeállítás szerint a német Ottmar Hitzfeld lenne a legideálisabb kapitány, utána a holland Guus Hiddink és az olasz Fabio Capello jöhetne szóba. Hiddink már jelezte is, hogy érdekelné a munka.