Vágólapra másolva!
Visszatér a ringbe a legendás Mike Tyson, aki július 20-án a YouTube-sztár bokszolóval, Jake Paullal fog megmérkőzni a texasi AT&T Stadionban.

A nagyszabású találkozót a Netflix fogja élőben közvetíteni, az összecsapást a streaming szolgáltató egy videóban jelentette a közösségi médiában.

A videóban az influenszerből lett bokszoló Jake Paul látható, amint egy helikopteren érkezik, majd leugrik egy leszállóra, ahol Tyson tartózkodik. Ezt követően a párost ezután szemtől szemben látjuk, amint zord tekintettel farkasszemet néznek egymással.

A korábbi nehézsúlyú világbajnok Mike Tyson 58 éves lesz az összecsapás idején, míg Jake Paul 27 éves, így 31 év lesz a korkülönbség a két harcos között.

„Őrület belegondolni, hogy vírusként terjedt a videó a második profi mérkőzésemről, mert kiütöttem Nate Robinsont Mike Tyson előmérkőzésén. 

Most, kevesebb, mint négy évvel később, én magam állok ki Tyson ellen, hogy megnézzem, megvan-e bennem az, ami ahhoz kell, hogy legyőzzem a boksz egyik leghírhedtebb bunyósát és legnagyobb ikonját

 – mondta a találkozó létrejötte után Jake Paul.

Jake Paul, Mike Tyson
Jake Paul és Mike Tyson összecsapása az év egyik legfelkapottabb bokeseménye lesz
Fotó: Netflix

"Nagyon várom már, hogy ringbe lépjek Jake Paul ellen. 

Az évek során jelentősen fejlődött bokszolóként, így nagyon szórakoztató lesz látni, hogy egy "kölyök" akarata és ambíciója mire képes a "GOAT" (minden idők legjobbja) tapasztalatával és adottságaival szemben. 

Ez egy olyan pillanat, amikor a kör bezárul. Izgalmas lesz nézni, hiszen én indítottam el őt a bokszolói útján a Roy Jones elleni meccsem előmérkőzésén, és most azt tervezem, hogy kivégzem őt” – mondta Mike Tyson, aki legutóbb 2020-ban szállt ringbe, amikor Roy Jones Jr. ellen küzdött egy bemutatómeccsen.

Ezzel szemben Paul legutóbbi meccse Ryan Bourland ellen volt öt nappal ezelőtt. A YouTube-sztár már az első menetben TKO-val megsemmisítette ellenfelét.