Vágólapra másolva!
A ligaelső Boston megsemmisítő, 140-88-as vereséget mért az elmúlt tíz évben négy bajnoki címet szerzett Golden State Warriorsra az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.

A 48/12-es győzelmi mérleggel listavezető Celtics sorozatban 11. sikerét gyűjtötte be, és az első csapat lett az NBA történetében, amely egy szezonon belül háromszor is legalább 50 pontos győzelmet aratott. A bostoniak 1946-os alapításuk óta a harmadik legnagyobb különbségű diadalukat aratták, az pedig klubcsúcs, hogy a félidőben 44 pontos előnyben voltak - később már 51 ponttal is elhúztak.

Stephen Curry és a Golden State Warriors is borzalmas napot fogott ki
Fotó: Getty Images via AFP

A kaliforniaiak ásza, Stephen Curry mindössze 4 pontot dobott, amely kétéves mélypont a pályafutásában. 

A Phoenix bosnyák centere, Jusuf Nurkic - aki a 2022-es Eb-n 19 pontot dobott a magyaroknak Kölnben - 31 lepattanót szedett az Oklahoma City 118-110-es legyőzése során, ezzel megdöntötte a klubrekordot. Legutóbb a 2010/2011-es idényben gyűjtött NBA-játékos ennyi lepattanót egy meccsen.

Philadelphia 76ers v Dallas Mavericks
Luka Doncic illusztris társaságba került
Fotó: Getty Images via AFP

A Dallas szlovén sztárja, Luka Doncic hiába rukkolt elő 38 pontból, 11 lepattanóból és 10 gólpasszból álló tripla duplával, együttese 120-116-ra alulmaradt a vendég Philadelphiával szemben. A 25 éves Doncic a negyedik a ligában, aki sorozatban három tripla duplája során legalább 30 pontot szórt, előzőleg csak Oscar Robertson, Russell Westbrook és Michael Jordan volt képes erre.