Vágólapra másolva!
Elmarad a szerda esti Utah Jazz - Golden State Warriors NBA-mérkőzés, miután a kaliforniai csapat másodedzője szerdán délelőtt elhunyt.

Az NBA-ben ritkán marad el mérkőzés, rendszerint csak időjárási események (pl. hóvihar), vagy komoly egészségügyi vészhelyzet miatt. Most sajnos az utóbbiról van szó, ugyanis, szerdán helyi idő szerint délután meghalt Dejan Milojevics, a Golden State egyik másodedzője, aki még kedden este a csapatvacsora után került kórházba.

Az NBA első szűkszavú közleménye csak "orvosi vészhelyzet"-re hivatkozik a Warriors-családban, míg Milojevics hazájában, Szerbiában arról írtak a lapok, hogy szívrohamot kapott a 46 éves szakember. Mint pár órával később kiderült, a helyzet nemhogy komoly, de drámai volt, ugyanis a Salt Lake City-i kórházban nem tudták megmenteni az edző életét.

"Le vagyunk sújtva Dejan Milojevics hirtelen halála miatt. Ez egy sokkoló és tragikus csapás mindenki számára, aki a Warriorshoz kötődik, egyúttal hihetetlenül nehéz időszak a családjának, barátainak és mindannyiunknak, akiknek hihetetlen öröm volt vele dolgozni. Együtt gyászolunk feleségével, Natasával és gyermekeivel, Nikolával és Masával" - írja a GSW közleménye.

Milojevics 1994 és 2009 között 15 idényt töltött játékosként a pályán, megfordult a Buducsnosztban, a Partizan Belgrádban, a Galatasarayban és a Pamesa Valenciában is. 2001-ben Európa-bajnok lett a szerb válogatottal. Edzősködni a hazájában kezdett a Mega Basket csapatánál, ahol többek között együtt dolgozott az azóta kétszeres NBA MVP Nikola Jokiccsal is, valamint megfordulto Montenegróban is, mielőtt a tengerentúlra költözött volna. 2021 óta volt a Golden State szakmai stábjának a tagja, így részese volt a kaliforniai cspaat 2022-es NBA-bajnoki címének.