Vágólapra másolva!
Káosz tört ki péntek este az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő Chicago White Sox és az Oakland Athletics meccsén, miután egy lövöldözésben két embert meglőttek.

A chicagói rendőrség tájékoztatása szerint két embert lelőttek, egy 42 éves nőt a lábán, egy 26 éves nőt pedig a hasán érte sebesülés, de mindketten jó állapotban vannak. A 42 éves nőt elővigyázatosságból kórházba szállították, míg a másik áldozat megtagadta az orvosi ellátást.

A chicagói rendőrség megerősítette, hogy az esetet vizsgálják.

A White Sox közleménye szerint továbbra sem világos, hogy a lövéseket a stadionon belülről vagy kívülről adták-e le. A közlemény azt is megerősítette, hogy a lövöldözést nem előzött meg konfliktus.

– mondta az egyik szemtanú, Tom Miller az ABC-nek.

Botrány tört ki a White Sox meccsén Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Jamie Sabau

Közel 22 ezer néző volt a meccsen, amely végül a White Sox 12-4-es vereségével zárult. A meccset követően a 90-es évek egyslágeres előadója, Vanilla Ice lépett volna fel a Chicago Sox Parkban, ám technikai problémákra hivatkozva a koncertet törölték.

"Volt egy ingyenes koncert a meccs után, majd rögtön a meccs után bejelentették, hogy lemondták. Nem adtak semmilyen információt. Mindenki elkezdett kiabálni, megőrülni és becsmérlő szavakat kiabálni, majd a stadion képernyőjén megjelent üzenet hatására sem volt hajlandó távozni a stadionból" – mondta Miller.