Vágólapra másolva!
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 79-69-es vereséget szenvedett a Határ Bernadettet még nem bevető Connecticut Sun otthonában az észak-amerikai női profi kosárlabdaliga (WNBA) keddi játéknapján.

A liga honlapja alapján Juhász 27 és fél percet töltött a parketten, ezalatt négy pontot szerzett és leszedett 11 lepattanót, valamint volt három gólpassza is. A két csapat vasárnap is találkozott egymással, akkor a Minnesota 87-83-ra nyert.

Juhász Dorkák vereséget szenvedtek Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Alika Jenner

A Minnesota egymást követő három sikert követően kapott ki, a Lynx jelenleg 13 győzelemmel és 14 vereséggel a nyugati csoport harmadik helyén áll, összesítésben pedig a rájátszást érő hatodik pozíciót foglalja el.