Vágólapra másolva!
A Denver Nuggets története során először nyerte meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságot (NBA). A coloradói csapat legjobbja a szerb Nikola Jokic volt, akinek a döntő után kivetítették az arcképét Belgrád legmagasabb épületére.

A coloradói együttes a finálé ötödik mérkőzésén 94-89-re nyert otthon a Miami Heat ellen, ezzel 4-1-es összesítéssel diadalmaskodott.

A hazaiak legjobbja Nikola Jokic volt, aki 28 ponttal, 16 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt. A finálé legértékesebb játékosának a szerb centert választották, így sporttörténelmet írt, ugyanis ő lett az első játékos az NBA-ben, aki a rájátszásban, a pontok, a lepattanók és a gólpasszok rangsorában is az élen zárt.

Jokic arcképe az épületen Forrás: Twitter

Az óriási siker után a Belgrádi Torony névre keresztelt épületre kivetítették a szerb center arcképét. Az építmény a Száva folyó partján épült. 40 emeletes és 168 méter magas.