Saját csapattársát is megütötte, pókerben egy öregasszony ellen is csalni akart

_XYZ123ABC Horizontal
Chicago Bulls' Michael Jordan (L) battles for the ball with the Philadelphia 76ers Scott Williams (R) in their game 12 March in Philadelphia. The Bulls won 108-104 extending their record to 55-8. (Photo by TOM MIHALEK / AFP)
Vágólapra másolva!
Február 17-én ünnepli 60. születésnapját minden idők (egyik) legnagyszerűbb sportolója, a világ legismertebb kosárlabdázója, az ikonikus Michael Jordan. Vannak kortalan sportolók, mint mondjuk Pelé, Wayne Gretzky vagy Michael Jordan. Akikről mindenki hallott, akik esetében teljesen mindegy, éppen hány évesek. Ők a sportvilág és egyben saját sportáguk halhatatlan legendái, intézmények fogalmak. Hihetetlen, de Michael Jordan már 60 éves, és még mindig rengeteget beszélünk róla, ami köszönhető természetesen a nemrégiben elkészült dokumentumfilm-sorozatának is. És hiába lett a napokban LeBron James az NBA örökös pontkirálya, Jordan csillaga továbbra is fényesen ragyog. Születésnapja alkalmából 10 hihetetlen sztorival elevenítjük fel játékospályafutását.

Aki látta játszani, annak azért, aki nem, annak pedig azért kár írni arról részletesebben, hogy mi mindent ért el a pályán Michael Jordan. Csak röviden: ötször volt a liga MVP-je, hatszor a nagydöntő legértékesebb játékosa, nyert hat bajnoki címet és kétszer nyert zsinórban három bajnokságot. Jordan már játékosként legenda lett, mindenki Air Jordanként beszélt róla. Az egyedi, róla elnevezett cipők a mai napig külön kategóriát jelentenek, ma már saját márkája is van, és nélküle alighanem más jelentése lenne a 23-as számnak is. De a pályán kívül is megannyi üzleti érdekltsége van, továbbra is a sportvilág legbefolyásosabb emberei között van, többek között NBA-csapat tulajdonosa is.

1. 55 pont egy döntős meccsen és egy érdekes barátság Charles Barkley-val

1993-ban a Phoenix Suns volt a Chicago Bulls ellenfele a nagydöntőben. Michael Jordan összesen 35 meccsen játszott NBA döntőben, a legtöbb pontot pedig a Suns ellen szerezte egy meccsen, 55-öt. Ez volt az első triplázás utolsó bajnoki címe, ráadásul igen komoly ellenféllel szemben. A túloldalon ott volt a liga MVP-je, Charles Barkley, Kevin Johnson és Dan Majerle is. A Suns háromszori hosszabbítás után nyerte meg a harmadik meccset, ennél több motiváció pedig nem kellett MJ-nek, aki a következőn 55 pontot szerzett, míg az egész sorozatot 41 pontos átlaggal zárta.

Charles Barkley és Michael Jordan 1996-ban Forrás: AFP/Brian Bahr

A legenda szerint Charles Barkley és Michael Jordan, akik jó barátok voltak a pályán kívül, a negyedik meccs előtt golfozni mentek. A Bulls segédedzője, Johnny Bach szerint Jordan egy 20 ezer dolláros gyémántfülbevalóval jelent meg, amit Barkley-nak hozott. Johnny megkérdezte, miért vitte az ajándékot, mire MJ így felelt:

„Többet nem áll majd az utamba ebben a döntőben, mit nekem ezért 20 ezer dollár? Charles szerint jó barátok vagyunk, de utálom ezt a dagadt f.szt."

Ezt követően jött az 55 pont.

2. Meggyilkolt apja miatt ment el baseballozni

Nem túlzás állítani, hogy Jordan talán a valaha volt legnagyobb sportoló. Mégis van olyan időszak a pályafutásában, amelyik a mai napig sokak számára érthetetlen, mégpedig az első visszavonulása és a másfél éves szünet 1993 és 1995 között. A legendás kosaras világszerte megdöbbentette a szurkolókat, amikor 1993-ban először visszavonult. Jordan a pályafutása csúcsán volt, három egymást követő NBA-címig vezette a Chicago Bullst.

A döntésében szerepet játszott édesapja meggyilkolása, valamint az, hogy állítása szerint elveszítette a szenvedélyét a kosárlabda iránt. Jordannek édesapja volt a legjobb barátja és a mentora is, így nem csoda, ha rettenetesen megrázták a történtek. A klasszis játékos és stábja az 1993-94-es idény rajtja előtt összehívott egy sajtótájékoztatót október 6-ra, ahol 30 évesen bejelentette visszavonulását.

Elértem a karrierem csúcsát. Úgy érzem, már semmi mást nem tudok bizonyítani" - mondta Jordan. Az édesapja iránti tiszteletből - James Jordan vágyát szerette volna valóra váltani azzal, hogy baseballjátékos lett belőle, még akkor is, ha ezt ő már nem élhette meg - 1994 februárjában aláírt a Chicago White Sox harmadosztályú farmcsapatához, a Birmingham Baronhoz.

Michael Jordan apját fegyveresek lőtték le, amikor golfozás után, egy út mellett félreállva aludt egyet a kocsijában.

A rablóknak megtetszett James Lexusa, álmában lelőtték, és elvitték az autót.Hamar kiderült, hogy a baseball nem az ő sportja, így bő egy évvel később, 1995 márciusában le is tette az ütőt a sikeresnek nem éppen mondható "pályafutás végén."

Michael Jordan nyakát masszírozzák egy meccsen Forrás: AFP/Jeff Haynes

Nem sokkal később már újra a Chicago Bullsszal edzett, március 18-án pedig pedig közleményben jelentette be, hogy visszatér. Másnap pedig pályára is lépett az Indiana Pacers ellen, a meccs minden addigi nézettségi rekordot megdöntött. 1998-ban a hatodik döntő MVP-cím elnyerése után, 35 évesen pedig ismét visszavonult, bár hivatalosan csak 1999 elején jelentette be a hírt, amikor bérvita miatt csúszott az NBA szezonrajtja. Ám itt még nem volt vége a történetnek. Ugyanis később tulajdonrészt szerzett a Washington Wizardsnál, majd 2001-ben vissza is tért a pályára a csapat színeiben. Lehúzott még két, nem túl jól sikerült idényt, 2003-ban pedig végleg visszavonult a profi kosárlabdázástól.

3. Muggsy Bogues megaláztatása

Az 1995-ös rájátszás előtt Michael Jordan másfél éves kihagyás után tért vissza az NBA-be, miután megunta a szerencsejátékokat és a baseballt. 1995 márciusában Jordan ennyit közölt a sajtóval: „I'm back" – és a következő meccsen már játszott is. A Bulls a rájátszás első körében a Charlotte Hornets csapatával találkozott és az egyik meccsen, amikor a Hornets a vezetésért támadott, Muggsynál volt a labda. „Dobd rá, te kibaszott törpe" – mondta Jordan. Az NBA történetének legalacsonyabb, mindössze 160 centis kosarasa pedig dobott, a labda pedig természetesen nem ment be. Muggsy később úgy nyilatkozott, az a dobás teljesen tönkretette a pályafutását, amely ettől a pillanattól kezdve gyakorlatilag csak lefele ívelt.

4. Egy monokli Steve Kerrnek

Michael Jordan 1995-ös visszatérésekor már a Chicago Bulls játékosa volt Steve Kerr, aki azóta már edzőként, a Golden State Warriors csapatával nyert bajnoki címeket. Kerr és Jordan a csapat felkészülésén egymást fogták, Jordan pedig addig nyomta a trash talkot, amíg ölre nem mentek a felek. A balhénak az lett a vége, hogy a szőke kosaras egy monoklival lett gazdagabb.

„Fogalmam sincs, mit gondoltam. Ha akart volna, meg is ölhetett volna"

– mondta később az esetről Kerr, aki később erőt vett magán, bocsánatot kért a legendától, amit Jordan nagyra értékelt és közösen nyertek később bajnoki címeket.

Michael Jordan és Steve Kerr, miután utóbbi kosarával nyerték meg a bajnoki címet a Jazz ellen 1997-ben Forrás: AFP/Robert Sullivan

„Ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. Fel kellett állnom és visszamennem a szeme elé, amivel szerintem kiérdemeltem a tiszteletét. Azóta is remek a kapcsolatunk" – mondta Kerr, aki annyira kiérdemelte Jordan tiszteletét, hogy az 1997-es döntőben Jordan passza után Kerr dobta be a bajnoki címet jelentő kosarat.

5. Egy öreg hölgy elleni kártyapartiban is képes volt csalni

Sokak szerint ez a legjellemzőbb történet Michael Jordannel kapcsolatosan, pedig nem is a kosárlabdapályán történt. Jordan csapattársa volt a North Carolinán Buzz Peterson. Peterson áthívta Jordant kártyázni, és a játékos édesanyja is játszott. Nem volt tét vagy pénz a dologban, csak baráti játék. Amikor az anyuka felment a mosdóba, Peterson kiszúrta, hogy Jordan csalni akar. Csalni akart, de nem azért, hogy gazdagabb legyen, hanem csak minden áron győzni akart. Bárki mással lenne kapcsolatos ez a történet, az nem vetne rá túl jó fényt, de ez is azt mutatja, milyen volt Michael Jordan. Minden helyzetben célokat tűzött ki maga elé, mindenkivel és mindenben versenyezni akart és minden helyzetben ő akart lenni a legjobb, a győztes.

Amikor Michael Jordan Budapesten kosárlabdázott

Az USA válogatottja Genfből érkezett Budapestre, ez volt Jordan első külföldi útja. 1982. június 19-én a svájci városban csapott össze először az amerikai válogatott és az Európa-válogatottnak nevezett együttes.

A genfi mérkőzésen Európa 111-92-re nyert az amerikaiak ellen. Jordan ezen a mérkőzésen 18 pontot dobott. A két csapat együtt repült a magyar fővárosba, hogy 1982. június 20-án ismét megmérkőzzön a Budapest Sportcsarnokban.

9000 néző tekintette meg a meccset. A magyarok számára óriási megtiszteltetésnek számított, hogy az Európa-válogatottban Losonczy Árpád is szerepet kapott. Erről így beszélt: "A FIBA Hepp Ferenc-emléktornát rendezett Budapesten 1982. július 20-án, az egyik program az Európa–Egyesült Államok mérkőzés volt, és az illetékesek úgy gondolták, a helyszín miatt legyen a kontinens csapatában egy magyar is, a szövetség pedig engem jelölt ki. Én nem jártam sem Eb-n, sem vb-n vagy olimpián, nem voltam ott a kupasorozatok döntő meccsein, azaz ugyanúgy nem ismert a kutya sem az Európa-válogatott öltözőjében, mint korábban a magyaréban, és a lehetőséget nem a teljesítményemmel érdemeltem ki. Többször megkérdezték tőlem, milyen volt Michael Jordan ellen játszani, de nemigen tudom, hiszen akkor ő még nálunk ismeretlen fiatal kosaras volt. A sztárok rendesek voltak, bevettek a játékba, hat perc alatt dobtam hat pontot."

Európa-válogatott - Egyesült Államok 103-88 (45-35)
Jordan 19 pontot dobott, ő volt az amerikai csapat legponterősebb játékosa.

6. Jordan és a szerencsejáték

A fenti esethez is kapcsolódik és jól mutatja, hogy mindenben versengeni akart. Egyszer, amikor a reptéren várták a csomagokat Portlandben, azzal kapcsolatban fogadott a csapattársaival, hogy kinek a csomagja érkezik majd először a futószalagra. Jordan nem csak a nyereményért játszott, kíváncsi volt arra is, melyik csapattársai hajlandóak tartani a fogadását, majd a legenda szerint természetesen Jordan csomagja gördült ki először. MJ korábban elintézte, hogy elsőbbségivel kezeljék a csomagját, így nem okozott túl nagy meglepetést számára, hogy az ő táskája érkezett meg elsőnek. Jordan vagyonokban fogadott a golfpályán, kő-papír-ollóban, és bármilyen más, hétköznapi esetek kapcsán is. A felhők felett, a Bulls repülőgépén is legendás pókerpartik mentek (minimum kétszáz dolláros tétekkel), amikben a nem annyira jól kereső csapattársak még beszállni is alig tudtak.

Michael Jordan és Scottie Pippen az újabb bajnoki címet ünneplik Forrás: AFP/Jeff Haynes

7. Napokig nem beszélt a saját csapattársával

Az 1992-es barcelonai olimpián szereplő Dream Teamnek egy tagja volt, aki még egyetemen szerepelt, Christian Laettner. Az egyetemi bajnokságban ő volt az év játékosa, miután a Duke-on két bajnoki címet is szerzett. Laettner nem csak kosárlabdában, hanem pingpongban is remek játékos volt, mindenkit elvert a csapattársai közül Barcelonában.

„A Dream Teamben sokan szerettek pingpongozni. A szemnek és a kéznek is fontos szerepe van a játékban, ami segít a szem-kéz koordinációban. Nagyon gyorsnak kell lenni, ezért is szeret minden kosaras, akit ismerek, pingpongozni. Mindenkivel játszottam. Clyde Drexlerrel, Chris Mullinnal, még David Sternnel is, majd Jordan következett" – mondta Laettner.

„Laettner simán megverte. Teljesen ledobta a szíjat. Nem beszélt senkivel két napig.

Később derült ki, hogy vitetett egy asztalt a szobájába, és napokig gyakorolt, készült a visszavágóra.

Senki nem tudott róla. Két vagy három nap múlva újra játszottak, nagyjából 21-4 lett az eredmény Jordan javára" – mondta az esetről később a csapat fotósa.

8. Egy hihetetlen beszéd

Michael Jordan természetesen tagja a Hall of Fame-nek, a Hírességek Csarnokának, a halhatatlanok klubjának. Amikor valaki bekerül ebbe a társaságba, akkor beszédet szokás mondani, rövidet, frappánsan, udvariasan. Megköszönni az edzőknek, a csapattársaknak, a családnak. Michael Jordan egy 23 perces standupot adott elő, amiből senkit nem hagyott ki. Beszélt a gimis edzőjéről, a gimnáziumi csapattársairól, az egyetemi edzőjéről, kollégiumi szobatársáról, klubtulajról, sportigazgatóról, az emberről, aki meccsek előtt bemutatta, még a gyerekeiről is. És állítólag csak hatszor mondta azt, hogy köszönöm.

9. Michael Jordan és Reggie Miller

Sok nagy riválisa volt pályafutása során Michael Jordannek, de közülük is kiemelkedik Reggie Miller. Az évek során a páros tökélyre fejlesztette a trashtalkot,

és Miller azon kevesek egyike volt, aki hatni is tudott Jordanre, bele tudott mászni a fejébe.

1993 februárjában Miller egy szép kosár után örömében neki ment Jordannek, amit személyes ügynek vett és rögtön utána indult. Hamar utol is érte, és rögtön be is húzott neki egyet. Nem kellett sokat várni, mindenki csatlakozott a balhéhoz, de érdekes módon Millert állították ki, de később Jordant is eltiltották egy meccsre.

Egy másik nagy rivális, Gary Payton ellen Forrás: AFP/Vincent Laforet

„Olyan volt, mint egy nő elleni cicaharc. Az egész játéka esetleges. Vigyázni kell vele, mert olyan könnyű, hogy ha bárki hozzáér, az már szabálytalan. Támadásban az összes kilómat használom, hogy odébb tegyem. Eközben a keze mindig rajtam van, mint amikor egy nő tapogat. Mindig csak a kezét akarom odébb lökdösni, mert szabálytalan és hihetetlenül idegesít" – mondta később MJ.

Az eset 3.00 percnél:

10. The Flu Game

Az 1997-es nagydöntő ötödik meccse így vonult be a sporttörténelembe. Michael Jordan egyik leghíresebb meccse volt a Utah Jazz elleni döntő ötödik meccse, ami előtt még 2-2-re álltak a csapatok. Jordan a meccs előtti hajnalban hívta az embereit, hogy nem érzi jól magát. Jordannek annyi ereje nem volt, hogy felüljön az ágyban, izzadt, reszketett.

Az orvosok szerint ételmérgezést kaphatott az este rendelt pizzától vagy valamilyen vírus támadta meg.

A Bulls erőnléti edzője szerint esélytelen volt, hogy pályára lépjen, miközben a Jazz 10-0-s hazai mérleggel állt a rájátszásban egészen addig. Jordan este hat előtt kelt ki az ágyból, hétre ért a csarnokba a csapattal.

A meccs elején szinte mozdulni sem tudott, John Stockton és az aktuális MVP, Karl Malone vezetésével a Jazz már 16 ponttal is vezetett. Jordan lassan melegedett be, de a második negyedben már 17 pontot dobott, de a harmadik negyedben végig a padon ült, a Jazz pedig újra nyolc pontos előnyt rakott össze. Jordan a negyedik negyedben 15 pontot dobott. 46 másodperccel a vége előtt még egy ponttal veztett a Jazz, amikor Jordan büntetőzött. Bedobta az elsőt, kihagyta a másodikat, de Toni Kukoc leszedte a lepattanót, majd Jordan-Pippen-Jordan összjáték után MJ bedobott egy hármast, amivel 88–85-re vezetett a Bulls. A Bulls végül 90-88-ra nyert Jordan pedig összeomlott és Scottie Pippen karjaiban kötött ki. A szintén legendás csapattárs Pippen szerint a meccs után Jordan még a cipőjét sem tudta levenni segítség nélkül az öltözőben.