Vágólapra másolva!
Aaron Judge, a New York Yankees játékosa a Texas Rangers elleni mérkőzésen megdöntötte az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) Amerikai konferenciájának (AL) hazafutásrekordját.

A 30 éves sportoló az egész szezonban nagyszerűen játszott és múlt szerdán ütötte 61. hazafutását, mellyel beérte az AL örökranglistáját 1961 óta vezető Roger Marist. A csúcsdöntésre végül a keddi, arlingtoni mérkőzésig kellett várni, annak is az első szakaszáig, melyben Judge a nézőtér első sorába ütötte ki a hazaiak dobójának, a Jesus Tinocónak a labdáját.

Aaron Judge szenzációs szezont fut Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Sarah Stier

Az alapszakaszból már csak egyetlen mérkőzése van a Yankeesnek, így Judge a ligarekordot biztosan nem fogja megdönteni, azt ugyanis 2001 óta Barry Bonds tartja 73-mal.

Később Bondsról és az ezredfordulón sztárütőnek számító több más játékosokról is kiderült, hogy rendszeresen doppingolt, ám eredményeiket nem törölték.

Korábban Judge is azt nyilatkozta, hogy ő is Bonds eredményeit tartja rekordoknak. Barry Bonds ugyanis nem csupán a szezoncsúcs tulajdonosa, hanem a hazafutások összesített rekordját is tartja, a karrierje során elért 762-vel.

Barry Bonds rekordja egyelőre megdönthetetlennek tűnik Forrás: Getty Images via AFP/2007 Getty Images/Jed Jacobsohn

A Yankees már megnyerte az AL keleti csoportját és bejutott a rájátszásba, melyben a második kiemelt lesz a Houston Astros mögött a főcsoportban. Az MLB-ben az alapszakasz szerdai, utolsó játéknapja előtt már minden rájátszáshely gazdára talált. A liga legjobb mérlegével a Nemzeti főcsoport nyugati csoportjában szereplő Los Angeles Dodgers végzett. A playoffba mindkét konferenciából 6-6 csapat jutott be, közülük az első 2-2 kiemelt az első, úgynevezett wild card-körben nem lép pályára.

A nyitókörben az egyik fél második sikeréig tartanak a párharcok, a második körben az egyik fél harmadik győzelméig, majd a főcsoportdöntőkben és a World Seriesnek nevezett nagydöntőben négy mérkőzést kell nyerni a diadalhoz.

A rájátszás pénteken kezdődik, a World Series első meccsét pedig október 28-án rendezik meg, s amennyiben a fináléban hét mérkőzésre kerül sor, akkor a szezon utolsó találkozója november 5-én lesz.