Vágólapra másolva!
Nyugaton a Phoenix Suns és a Dallas Mavericks, keleten pedig a Philadelphia 76ers nyerte meg csütörtökön párharcát és jutott be a főcsoport-elődöntőbe az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

Az alapszakaszban első Suns a New Orleans Pelicans vendégeként győzött hat ponttal, míg a Mavericks a Utah Jazz otthonában nyert mindössze kettővel, ezzel pedig mindkét gárda 4-2-es összesítéssel lépett a következő körbe.

Chris Paul csapata is továbbjutott Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Chris Graythen

A találkozó hőse Chris Paul volt: a rutinos irányító 14/14-es mezőnymutatóval jutott el 33 pontig, pedig szinte csak nehéz dobást vállalt, egy triplája mellett igazából leütésből, emberről eldobált középtávolijai voltak.

A 14/14 az NBA-playoff történelmének legjobb, leghatékonyabb dobóteljesítménye,

ehhez hozzátett 4/4 büntetőt, és még 8 gólpasszt is kiosztott.

A 76ers szintén a hatodik meccsen, ugyancsak idegenben nyerte meg a Toronto Raptors elleni csatát, a két nyugati továbbjutótól eltérően azonban izgalommentes meccsen diadalmaskodott csütörtökön, 35 pontot verve a kanadai együttesre.

Eredmények, rájátszás, főcsoport-negyeddöntők, 6. mérkőzések:
Nyugati főcsoport:

New Orleans Pelicans-Phoenix Suns 109-115
Továbbjutott: a Phoenix, 4-2-es összesítéssel.
Utah Jazz-Dallas Mavericks 96-98
Továbbjutott: a Dallas, 4-2-es összesítéssel.

Keleti főcsoport:

Toronto Raptors-Philadelphia 76ers 97-132
Továbbjutott: a Philadelphia, 4-2-es összesítéssel.