Vágólapra másolva!
86 éves korában meghalt Ralph Terry, a New York Yankees baseballcsapatának legendás játékosa.

A kétszeres World Series MVP és kétszeres World Series-bajnok egy kansasi kórházban halt meg, azonban nem betegség miatt, hanem egy baleset következtében.

A felesége elmondása szerint Ralph Terry megcsúszott kórház jeges járdáján és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

Ralph Terry, a New York Yankees legendás játékosa Forrás: Bettmann/CORBIS

Terrynek nem akármilyen a története, ugyanis 1960-ban a World Series 7. mérkőzésének kilencedik körében Pittsburgh Pirates Bill Mazeroski hazafutásával győzte le a New York Yankees csapatát, amelyben Terry volt az utolsó végzetes dobást elvégző játékos.

- mondta Terry, akinek ez volt pályafutása legemlékezetesebb dobása, de ez az elvesztett döntő csak a kezdete volt egy lenyűgöző karrierjének.

Terry a következő két évben a Yankees bajnokcsapatainak tagja volt, és 1962-ben a sorozat MVP-jének választották.