Vágólapra másolva!
Mike McDaniel, a San Francisco 49ers eddigi támadókoordinátora lett az észak-amerikai profi amerikafutball-ligában (NFL) szereplő Miami Dolphins vezetőedzője.

Az afroamerikai édesapától származó McDaniel az első színes bőrű edző, aki a mostani edzőváltások során vezetőedzői kinevezést kapott. Épp ezért - az NFL szabályainak megfelelően - a 49ers egy idei és egy jövő évi harmadik körös kompenzációs választási jogot kap az amatőr játékosbörzén.

A tréner az elmúlt 11 évben Kyle Shanahannel dolgozott együtt, a San Franciscónál négy évig a futójátékért felelt, majd a legutóbbi idényben léptették elő támadókoordinátornak.

Mike McDaniel San Franciscóból érkezik Miamiba Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Thearon W. Henderson

Elődjét, Brian Florest - némi meglepetésre - három szezon és 24/25-ös győzelmi mutató után januárban menesztette a Miami. Flores azóta a ligát és annak három csapatát, a New York Giantset, a Denver Broncost és a Dolphinst is beperelte különböző vádakkal.

Ezzel már csak három csapat, a New Orleans Saints, a Houston Texans és a Minnesota Vikings keresi az új főedzőjét az NFL-ben.