Vágólapra másolva!
A Los Angeles Lakers idegenben győzte le 121-116-ra a Detroit Pistons csapatát az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján. A találkozó percekig állt, miután a vendégek sztárja, LeBron James kiosztott egy jókora pofont.

Az eset a harmadik negyed elején 79-67-es Lakers vezetésnél történt, amikor egy büntetődobás után sült el James keze. Az áldozat az őt egész meccsen hergelni próbáló Isaiah Stewart volt, akinek egyszerre öntötte el az arcát a vér, a fejét pedig a düh, alig bírták lefogni, annyira szeretett volna revansot venni a Lakers sztárján.

Stewartot és Jamest is kizárták a mérkőzésről, utóbbinak 19 éves karrierje során ez mindössze a második ilyen esete volt, az első még 2017-ben történt egy Cleveland-Miami mérkőzésen. A jegyzőkönyvek szerint az esetben békéltető helyett inkább katalizátorként szerepet vállaló Lakers-irányító, Russel Westbrook megúszta az esetet egy technikaival.

James egyébiránt végül tíz ponttal zárt, így már sorozatban 1048 mérkőzésen ért el kétszámjegyű pontot, amivel NBA rekorder.

Legalább ilyen fontos, hogy tovább tart a Phoenix Suns győzelmi szériája, az arizonai csapat sorozatban 12. sikerét aratta, ezúttal a Denver Nuggetset győzték le 29 ponttal. Az első 12 percben elképesztőt játszott a Suns: 77,3 százalékos mezőnymutatóval, 16 gólpasszt kiosztva 48 pontot szereztek. A sérült Nikola Jokics nélkül esélye sem volt a Denvernek.

Keleten a Chicago Bulls van nagyon jó formában, amelyik ezúttal a New York Knickset győzte le, és a Brooklyen Nets társaságában immár holtversenyben a főcsoport élén áll. A Bulls legjobbja a 31 pontig jutó DeMar DeRozan volt.

Eredmények:
Phoenix Suns-Denver Nuggets 126-97
Los Angeles Clippers-Dallas Mavericks 97-91
Chicago Bulls-New York Knicks 109-103
Golden State Warriors-Toronto Raptors 119-104
Detroit Pistons-Los Angeles Lakers 116-121