Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Buffalo Sabres elcserélte legjobbját, Jack Eichelt, aki a Vegas Golden Knightsban folytatja pályafutását.

A 25 éves centerért két hokis, Peyton Krebs és Alex Tuch játékjogát, valamint egy jövő évi első, és egy 2023-as második körös választási jogot adott cserébe a kaszinóváros klubja, amely a támadón kívül egy 2023-as harmadik körös draftcetlit kapott még.

Jack Eichel Vegasban folytatja Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Timothy T Ludwig

Az amerikai játékos viszonya elsősorban nyaksérülése miatt romlott meg a klubbal, ő ugyanis nem értett egyet az orvosi stáb által javasolt rehabilitációval.

Eichel a 2015-ös amatőr játékosbörze második választottja volt, később ő lett a Sabres történetének legjobban fizetett játékosa, miután 2017-ben nyolc évre szóló, 80 millió dolláros szerződést írt alá. Az évek óta gyengélkedő Buffalóban 375 alapszakasz-mérkőzésen 355 pontot (139 gól és 216 gólpassz) jegyzett.