Gyönyörű fejrúgással nyerte első kick-box meccsét az UFC-legenda fia - videó

Kalyl Silva
Vágólapra másolva!
Bemutatkozott a profi kick-box világában a kevert harcművészetek korábbi legendás világbajnokának, Anderson Silvának a fia. Kalyl nem hozott szégyent az apjára.

A 22 éves harcos, aki főiskolásként még a focicsapat csatáraként hívta fel magára a figyelmet, örökölte apja tehetségét, amit ellenfele, Anthony Reynaga bánt, akit a mérkőzés nyolcadik másodpercében ezzel a gyönyörű fejrúgással küldött padlóra, ami után a mérkőzés vezetőbírója nem is engedte tovább a küzdelmet.

Kalyl édesapja, a 47 éves, "Pók" becenévre hallgató Anderson Silva minden idők egyik legjobb MMA-harcosa volt, aki 46 összecsapásából 34-et megnyert, ezek közül 23-at idő előtt, azaz kiütéssel, vagy ellenfelét feladásra kényszerítéssel.

2006 és 2013 között a mai napig rekordnak számító 2457 napon át őrizte a UFC középsúlyú bajnoki övét, ez idő alatt ugyancsak rekordnak számító 16 mérkőzésen maradt veretlen, tíz címvédésénél pedig csak John Jones (11) tud többet felmutatni.