Döntetlen lett a Mike Tyson-Roy Jones Jr. bokszmeccs

Triller Presents Mike Tyson vs Roy Jones Jr. GettyImageRank2 Color Image HORIZONTAL arts culture and entertainment celebrities SPORT BOXING
LOS ANGELES, CALIFORNIA - NOVEMBER 28: Mike Tyson throws a punch in the seventh round against Roy Jones Jr. during Mike Tyson vs Roy Jones Jr. presented by Triller at Staples Center on November 28, 2020 in Los Angeles, California. Joe Scarnici/Getty Images for Triller/AFP
Vágólapra másolva!
Bemutató mérkőzésnek szánták, mégis a két legendának köszönhetően, a két résztvevő életkorát is figyelembe véve egy viszonylag komolyabb meccs lett belőle. Mike Tyson próbált az összecsapáson közel kerülni Roy Jones Jr.-hoz, aki ezt minden alkalommal fogásokkal hatástalanította, így elvette az 54 éves bunyós egyik legnagyobb fegyverét. Látványos bunyót nem hozott a nyolcszor két perc, de a boksz szerelmesei láthatták egymás ellen a sportág két megkerülhetetlen alakját. A nem hivatalos pontozás szerint döntetlen lett az eredmény nyolc menetet követően.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban olyan bunyót láthatott a közönség a képernyőkön keresztül, amelyért bő 15-20 évvel ezelőtt gyakorlatilag bárki „ölni" tudott volna. A nehézsúlyú profi bokszban a gyilkos KO-iról, balhéiról híres és a világbajnoki övet a legfiatalabban megszerzett Mike Tyson csapott össze a négy súlycsoportban is a csúcsra ért, Roy Jones Jr.-al.

Utóbbi ökölvívóról azt is érdemes elmondani, hogy fénykorában majdhogynem érinthetetlen volt, nem is csoda, hogy ebben az időben a szakértők a súlycsoportoktól független ranglisták első helyére tették.

Azonban ez a mérkőzés nem 2000 környékén került megrendezésre, hanem 2020 novemberében, amikor Tyson már 54, Jones 51 évesen lépett a kötelek közé. Előbbit 15 év kihagyás után, utóbbit két és fél év után láthattuk ismét a ringben. Mégis

óriási érdeklődés és felhajtás előzte meg a meccset, hiszen Mike Tyson egy igazi ikonná nőtte ki magát a sportágban, és egy ideig a nehézsúly vitathatatlan bajnokának mondhatta magát.

Népszerűségét már pályafutása elején megalapozta azzal a hihetetlen gyilkos ösztönnel, aminek köszönhetően az első évében a profik között 15 mérkőzésen bunyózott, és ezek egyike sem ment végig.

Roy Jones Jr. még nem volt 20 éves, amikor egybehangzó vélemények szerint megnyerte a szöuli nyári olimpiai játékokon a bokszdöntőt a 71 kg-osok mezőnyében. Igaz, ebbe a nagy többségbe nem tartoztak bele a pontozók, pedig Jones lényegében tönkreverte dél-koreai ellenfelét, így „csak" ezüstérmet szerzett.

Később aztán

a profik között mozgékonyságával, sebességével és váratlan megoldásaival igazi közönség kedvencé nőtte ki magát,

ráadásul karrierje során négy különböző súlycsoportban is világbajnok tudott lenni (középsúlytól a nehézsúlyig bezárólag).

Persze, jó lett volna látni ezt a két öklözőt a pályafutása zenitjén egymás ellen, de még 2020-ban is rengeteg rajongót mozgatott meg ez a párosítás, és még a sportág legendái is izgatottan tekintettek a mérkőzés elébe.

Evander Holyfield, a nehézsúly korábbi, szintén emblematikus alakja, akinek a füléből Tyson egy meccsükön leharapott egy darabot, azt mondta, hogy ha

Tyson elkapja Jonest, akkor adni fog neki rendesen.

Az utolsó vitathatatlan nehézsúlyú bokszbajnok, Lennox Lewis Roy Jones Jr.-t várta győztesnek. Szerinte Jones volt az egyik leggyorsabb bunyós a szorítóban és most is Jones nyer majd. A meccsen az 51 éves öklöző körbe mozog majd a ringben, és emiatt nem lesz egyszerű célpont Tysonnak. Ha Tyson utoléri és elkapja, akkor egy nagyon jó bunyót láthatunk majd.

Maga az összecsapás a résztvevők életkora mellett sem volt hagyományos bokszmeccs.

Az 54 éves Tyson és az 51 éves Jones bunyóját nyolc menetesre tervezték a szervezők, de ellentétben a hagyományos meccsekkel, itt egy menet csak két perc volt, nem három.

Ahhoz képest, hogy mindkét ökölvívó elmúlt már 50 éves, kiváló formában érkeztek a ringbe. Forrás: AFP/2020 Triller/Joe Scarnici

Illetve a felek 12 unciás kesztyűt húztak a kezükre, nem 10 unciásat, azaz nagyobb méretű kesztyűkben üthették egymást. Hivatalosan nem is lehetett győztese a meccsnek, mivel egy bemutató mérkőzésről volt szó, ugyanakkor az egyik világszervezet, a WBC pontozta a bunyót három korábbi világbajnok segítségével.

A nagy találkozót megelőzően a mérlegeléskor Tyson a fénykorára jellemző eredményt hozta, 99,9 kg-mal mért be, míg Jones kicsit könnyebben, 95,4 kg-mal.

A gála fő mérkőzése előtt alaposan kitettek magukért a szervezők, Snoop Dogg, a híres amerikai rapper is adott egy kisebb koncertet, mielőtt Mike Tyson és Roy Jones Jr. bevonultak volna a Los Angeles-i Staples Centerben felállított ringbe. Mondjuk a nézők nem élvezhették a helyszínen ezeket a show elemeket, mert a koronavírus miatt zárt ajtók mögött rendezték az eseményt.

Ettől függetlenül a rendezők megadták a módját, a szorítóba a sportág leghíresebb és legismertebb sportbemondó, Michael Buffer szólította be a bokszolókat.

Természetesen a szállóigévé vállt, „Let's get ready to rumble" mondat is elhangzott, mielőtt Mike Tyson és Roy Jones Jr. elkezdték volna a bunyót.

A vezetőbíró egy játékos show-t, bemutató mérkőzést kért a felektől, mielőtt az első menetre a gong behívta volna a bokszolókat. Az első két percben azért látszott, hogy Tyson már 15 éve nem lépett a kötelek közé, igazán hangsúlyos találat nem volt ebben a nyitó felvonásban.

Jones a második menetben is a ring közepén próbált folyamatos mozgásban maradni, hogy elkerülje Tyson gyilkos ütéseit, míg utóbbi próbált közelebb kerülni fiatalabb riválisához. Emellett az első percek nagyon sok fogást hoztak némi belharccal fűszerezve.

A mérkőzés feléhez érve egyértelműen az látszott, hogy Tyson próbált közel férkőzni Joneshoz, aki ezt ügyesen akadályozta meg fogásokkal, így elsősorban az 51 éves bokszoló akarata érvényesült a ringben.

A folytatás sem hozott mást a találkozón, volt néhány szép mozdulat a meccsen, de természetesen az látszott, hogy egy 54 és egy 51 éves bokszoló csapott össze egymással a ringben.

A nyolc menetet követően a nem hivatalos pontozás után döntetlen eredmény született a legendák meccsén.

Jones próbálta magától távol tartani Tysont az egész meccsen. Forrás: AFP/2020 Triller/Joe Scarnici

Mike Tyson a mérkőzés és a döntetlen kihirdetése után szemmel láthatóan feldobódva nyilatkozott:

„Igen, elégedett vagyok az eredménnyel, mert szórakoztatni tudtam a közönséget. Boldog voltam, hogy nyolc menetet végig tudtam bokszolni, visszatértem a ringbe és szeretném ezt tovább csinálni.

Ez a mérkőzés nekem fontosabb volt, mint egy világbajnoki címmeccs, mert ezzel segíthettünk az embereken (jótékony célra is megy majd a bevételből – a szerk.)." Tyson Jonest is dicsérte, amikor azt mondta, hogy „Elviselted az ütéseimet, ezt nagyon tisztelem benned."

A mérkőzés után mindkét sportoló elégedett volt az eredménnyel és a bunyójával. Forrás: AFP/2020 Triller/Joe Scarnici

Roy Jones Jr. sem volt elégedetlen a meccs után:

„Rajta volt a bakancslistámon, hogy Mike Tyson ellen bokszoljak. Minden ütése fájt, amit bevitt nekem, a testütések kivették az erőt belőlem, és ez a döntetlen eredmény számomra is rendben van.

Szeretnék még továbbra is bokszolni, de ezt előtte még meg kell, beszéljem a családommal, ha ők is rábólintanak, akkor folytatom." – zárta a gondolatait az 51 éves bokszoló.