Robin Lehner 14 védéssel járult hozzá a Vegas Vancouver elleni 3-0-s győzelméhez, egyben NHL-rekordot állított be azzal, hogy ebben a párharcban már harmadszor nem kapott gólt. A győztes csapat találatait Shea Theodore, Alex Tuch, Paul Stastny szerezte, mindhárman a harmadik harmad hajrájában voltak eredményesek - az utolsó két gól már üres kapuba esett.
A vesztes Canucksban hiába remekelt Thatcher Demko, 33 védése is kevés volt ahhoz, hogy a párharc hetedik mérkőzését a vancouveri csapat nyerje. Ezzel az utolsó kanadai együttes is búcsúzott a playofftól, így folytatódik az északiak rossz sorozata: legutóbb 1993-ban fordult elő, hogy a sportág őshazájából nyerjék a Stanley Kupát, akkor a Montreal Canadiens győzött.
A másik párban a Dallas Stars hosszabbításban harcolta ki a győzelmet, ezzel ugyancsak 4-3-mal lépett tovább és 2008 óta először jutott döntőbe a Nyugati főcsoportban. A mérkőzést a mesterhármast elérő Joel Kiviranta döntötte el, aki a ráadás nyolcadik percében vetett véget a Colorado Avalanche elleni küzdelemnek. Az NHL történetében ez volt a hetedik mesterhármas rájátszásos párharc hetedik mérkőzésén, de a finn játékos az első újonc, akinek ez a bravúr összejött. A Dallas másik két gólját orosz Alekszandr Radulov szerezte.
Az NHL alapszakasza március 12-én félbeszakadt a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel "buborékban".
A csapatok négy győzelemig tartó párharcokat vívnak egymással.
A rájátszás eredményei, elődöntők:
Nyugati Főcsoport:
Vegas Golden Knights-Vancouver Canucks 3-0
Továbjutott a Vegas 4-3-as összesítéssel
Colorado Avalanche-Dallas Stars 4-5, hosszabbítás után
Továbbjutott a Dallas 4-3-as összesítéssel