Kiharcolta a mindent eldöntő hetedik meccset az NHL-ben a Colorado

Colorado Avalanche v Dallas Stars - Game Six GettyImageRank2 SPORT ICE HOCKEY national hockey league
Cale Makart (fehérben középen) köszöntik a társak a gólja után
Vágólapra másolva!
A Colorado Avalanche szerdán sorozatban másodjára nyert a Dallas Stars ellen és ezzel kiharcolta, hogy a hetedik találkozón dőljön el a két csapat párharca az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportjának elődöntőjében.

A mérkőzésen a Dallas Stars szerezte meg a vezetést az első harmad végén Miro Heiskanen potyagóljával, de erre a játékrész utolsó percében válaszolni tudott a Colorado Nyikita Zadorov távoli lövésével. A második felvonás derekán egy harmadik hátvéd, az Avalanche újonca, Cale Makar is betalált, ezzel fordított a denveri alakulat, majd a harmadik etap elején Mikko Rantanen kapáslövésével már 3-1-re vezetett.

A mérkőzés végén a Dallas lehozta kapusát, hogy eggyel több mezőnyjátékossal tudjon támadni, ezt kihasználta Nathan MacKinnon, aki saját harmadából talált be az üres kapuba, kialakítva a 4-1-es végeredményt.

Cale Makart (fehérben középen) köszöntik a társak a gólja után Forrás: AFP/2020 Getty Images/Bruce Bennett

MacKinnon - aki vezeti a kanadai pontlistát - Rantanen gólja előtt jegyzett egy asszisztot is, ezzel a playoff első 14 találkozójának mindegyikén regisztrált legalább egy pontot, ez pedig az NHL történetének holtvetsenyben második leghosszabb sorozata. Makar nevéhez is fűződik egy rekord, ő a 15. pontját szerezte góljával, amivel új csúcsot állított fel a playoffban az újonc hátvédekre vonatkozóan.

A Colorado kapuját ismét a harmadik számú kapus, Michael Hutchinson őrizte, élete második rájátszásmeccsén 28-ból 27 lövést hárított.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel "buborékban". A csapatok négy győzelemig tartó párharcokat vívnak egymással.

A rájátszás eredménye, elődöntő:

Nyugati Főcsoport:
Dallas Stars-Colorado Avalanche 1-4
A párharc állása: 3-3