Vágólapra másolva!
A Kansas City Chiefs támadója, Patrick Mahomes lett a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2018-as idényének MVP-je, ráadásul nem ez volt az egyetlen díj, amelyet bezsebelt.

Az Év támadója díjat különválasztották az MVP-címtől,

idén ezt is Mahomes szerezte meg,

aki 30 szavazatot kapott meg az 50-ből. Breest (16), DeAndre Hopkinst (2) és Todd Gurleyt (2) előzte meg.

Patrick Mahomes lett az MVP Forrás: AFP/2018 Getty Images/Matthew Stockman

Az nso.hu kimutatása szerint Mahomes minden meccsen eljutott legalább 240 passzolt yardig, összességében 5097-tel zárt, 50 TD-passzig jutott, és a történelem során a második játékos lett, akinek egy idényben az 5000+/50+ összejött (Peyton Manningnek 5477 és 55 volt 2013-ban). A 23 éves Mahomes

Dan Marino 1984-es idénybeli MVP-címe óta a legfiatalabb, akit a legértékesebb játékosnak választottak meg.

Az év védője a Los Angeles Rams játékosa, Aaron Donald lett,

aki túl azon, hogy a liga talán legjobb futás ellen védekező játékosa, az egyik legjobb az irányítók kergetésében is, 20.5 sackjével pedig fölényesen megnyerte a versenyt, méghozzá nem a megszokott pass rusher-posztok (4–3-as szélső védőfalember, 3–4-es szélső linebacker) egyikéről, hanem belső falemberként. Emberfeletti teljesítményét még jobban kihangsúlyozza, hogy a játékok több mint 70 százalékában két ember próbálja feltartóztatni, de a duplázás is hatástalan ellene.

Az év újonc támadójának Saquon Barkley-t (New York Giants), az év újonc védőjének Darius Lonardot (Indianapolis Colts), az év visszatérőjének Andrew Luckot (Indianapolis Colts), míg

az év edzőjének Matt Nagyot (Chicago Bears) választották.