Visszavonul a jégkorong mágikus ikerpárja

Boston Bruins v Vancouver Canucks - Game Five ICE HOCKEY GettyImageRank2
VANCOUVER, BC - JUNE 10: Daniel Sedin #22 and Henrik Sedin #33 of the Vancouver Canucks look on prior to Game Five of the 2011 NHL Stanley Cup Final at Rogers Arena on June 10, 2011 in Vancouver, British Columbia, Canada. Bruce Bennett/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását az észak-amerikai jégkorongligában (NHL) szereplő Vancouver Canucks és a svéd válogatott ikonikus ikerpárja, Henrik és Daniel Sedin. A két csatár páratlan karriert tudhat maga mögött, főleg annak köszönhetően, hogy fantasztikus összhangot tudtak teremteni a jégen egymás között, amivel az egész világot képesek voltak megbolodítani. 

Henrik Sedin 1980. szeptember 26-án született Örnsköldsvikben, hat perccel előzte meg Danielt. A két testvér nem is születhetett volna jobb helyre jégkorong szempontból, hiszen korábban itt látta meg a napvilágot két másik svéd legenda, Peter Forsberg és Markus Naslund is.

Az ikrek nyolcévesen kezdtek el hokizni, de eleinte külön sorban játszottak centerként, egészen 14 éves korukig, amikor Daniel kihúzódott a balszélre. Innentől kezdve

a következő 24 évben elvétve szerepeltek külön sorban, mégpedig azért, mert sikerük az elképesztő összhangjukból származott.

Már junior korukban is annyira megértették egymást a jégen, valamint olyan dolgokat műveltek, hogy 1999-ben együttesen kapták meg a svéd hokiliga legjobbjának járó Arany Korongot. Még ugyanebben az évben kiválaszották őket az NHL újoncbörzéjén, meglehetősen rendkívüli körülmények között.

Teljesült az ikrek kívánsága Forrás: Oilers Nation

Az ikrek ugyanis világosan megmondták a draft előtt, hogy szeretnének továbbra is együtt játszani. Mivel az adott draftévfolyam (az 1980-81-es születésűek) legtehetségesebb ígéretei között tartották őket számon, erre meglehetősen kicsi volt az esély, hiszen a szabályok alapján az NHL csapatai egymás után, meghatározott sorrendben választhatnak a játékosok közül és szinte semmi esély nem volt arra, hogy ugyanahhoz a klubhoz kerüljenek.

A draft napján aztán jött Brian Burke, a Vancouver Canucks általános igazgatója és elképesztő csereberébe kezdett, adta-vette a draftjogokat és a játékosokat,

minden követ megmozgatott azért, hogy a két Sedint egyszerre ki tudja választani.

Végül a 2. és a 3. választási jogot is megszerezte, az első helyen pedig az Atlanta Thrashers megígérte Burke-nek, hogy a cseh Patrik Stefant választja ki. Stefanból minden idők egyik legnagyobb melléfogása lett, karrierjének legemlékezetesebb pillanata az NHL történetének egyik legbanálisabb jelenete.

A két Sedin így Burke ölébe hullott, aki tudta, hogy az ikrek ereje az egységben rejlik és bár hatalmas árat fizetett értük, nem bánta meg. Egy évvel később mutatkoztak be a Canucksban, amelyet a már említett Markus Naslund vezetett és aki a világ legjobb játékosai közé tartozott ekkoriban. A Sedinek tehát egyik példaképüktől tanulhattak. Tehetségük már az élvonalban is megmutatkozott, igaz, fizikálisan nem voltak NHL-szinten, sokat kellett erősödniük. Daniel eleinte könnyebben felvette a ritmust (fiatalkorukban őt tartották tehetségesebbnek), de mindketten folyamatosan fejlődtek.

Henrik volt a játékmester, aki szórta a gólpasszokat páratlan látásának és hoki-IQ-jának köszönhetően, míg Daniel volt az ügyeletes gólvágó.

Az áttörést a lockout utáni 2005-06-os szezon hozta el számukra, mindketten 70 pont fölött végeztek a kanadai táblázaton, a svéd válogatottal pedig aranyérmet szereztek a torinói olimpián. Az NHL-ben állandósították a pont/meccses szezonátlagukat, a rájátszásban viszont nem jött ki nekik a lépés, vagy ők omlottak össze, vagy a kapuban Roberto Luongo.

A 2009-2010-es szezonban aztán a szűk elitbe kerültek. Henrik 112 pontot gyűjtött, amely a legtöbb volt a ligában, hárommal megelőzte Sidney Crosby-t és Alex Ovecskint. 83 asszisztjánál szintén nem volt jobb ebben az évben, majd az év végén megkapta a Hart Trophy-t, azaz a legértékesebbnek játékosnak járó díjat. Daniel szintén versenyben volt a pontkirályi címért, de egy sérülés miatt le kellett mondania róla. A playoffban viszont ismét a második kör és a mumusnak számító, későbbi bajnok Chicago Blackhawks jelentette a végállomást.

Amire nincs magyarázat:

A következő idény kezdetén Henriket nevezték ki csapatkapitánynak, Daniel pedig továbbra is helyettes volt. Az egyéni sikerek sem maradtak el, Henrik újra gólpasszkirály lett,

a legtöbb pontot viszont ezúttal Daniel gyűjtötte az egész NHL-ben,

szám szerint 104-et, 41 gólja holtversenyben a 4., 63 asszisztja a 3. legtöbb volt. Elnyerte a Ted Lindsey Awardot is, azaz a Játékosok Szakszervezete őt választotta az év legjobbjának. Ez az év hozta el az egyetlen alkalmat, amikor a két testvér egymás ellen játszott: a 2011-es All-Star gálán két különböző csapatba kerültek.

A rájátszás első körében ismét a Chicagóval került össze a Vancouver, a négy győzelemig tartó párharcban már 3-0-ra elhúzott a Canucks, de a Blackhawks egyenlített. A 7. meccsen aztán hirtelen halálban dőlt el a párharc.

Sedinék innentől meg sem álltak a Stanley-kupa döntőjéig, ahol azonban a Boston Bruins túl nagy falat volt számukra, még úgy is, hogy 2-0-ra vezettek összesítésben. A 7. meccsen a Boston kapusa, Tim Thomas lehúzta a rolót, a Bruins Vancouverben nyerte meg a bajnoki címet, a városban pedig elszabadult a pokol.

Sokan az ikrek halovány döntőbeli produkciójára fogták az elbukott finálét, ők pedig már soha nem jutottak vissza ilyen magasságokba. Ugyan a következő évadban Henrik ismét gólpasszkirály lett (zsinórban harmadszor), a Canucks már a rájátszás első körében kiesett, egy évvel később a San José 4-0-val kisöpörte az együttest. A 2013-14-es szezon rendkívül gyengére sikerült számukra, ahogy a Vancouvernek is, igaz, Sedinék egy olimpiai ezüsttel vigasztalódhattak Szocsiban.

Egy évvel később még egyszer, utoljára bejutottak a rájátszásba, de az első fordulót ezúttal sem élték túl. A Canucks azóta leszállóágba került, újjáépítésbe kezdett, Sedinék pedig egyre többet gondolkoztak azon, mikor fogják abbahagyni. A fiatalok, Brock Boeser, Bo Horvat és a többiek előretörésével a mostani szezon első felében, éppen karácsonykor döntötték el: itt az ideje átadni a stafétát és több időt tölteni a családdal.

Olimpiai arany legendás társaságban. Daniel és Henrik Sedin ünnepel Mats Sundinnal, Henrik Zetterberggel, a háttérben Fredrik Modinnal és Tomas Holmströmmel Forrás: Vancouver Sun

A csapat hivatalosan oldalán, levélben köszönték meg a szurkolóknak és a csapatnak az elmúlt 18 évet. Még ezt is közösen tették. Együtt vonulnak vissza, amit együtt jelentettek be. A szerződésükben volt egy olyan kitétel, hogy a Canucks csak együtt és ugyanahhoz a csapathoz cserélheti el őket, erre azonban nem került sor.

Az NHL történetének egyetlen testvérpárja, amelynek mindkét tagja minimum 1000 pontot ért el.

Három meccsel a szezon vége előtt Henrik 1327 meccsen 1069-cel áll (240 gól, 829 gólpassz), míg Daniel 1303 találkozón 1038-at gyűjtött (391+647). Henrik pont jó barátjuk, Roberto Luongo ellen szerezte meg 1000. pontját. Ő tartja egyébként a klubrekordot a lejátszott meccsek, a gólpasszok és a pontok tekintetében is, míg Daniel a Canucks legjobb góllövőjeként vonul vissza.

A két testvér nemcsak a jégen, hanem azon kívül is maradandót alkotott. A vancouveri közösség, a többi csapat, az ellenfelek mind úgy emlékeznek rájuk, mint nagyszerű sportemberekre, akik mindig a helyes úton járnak. Az egyik szurkoló élete legszebb élményeként emlékszik vissza egy kórházi találkozásra Henrikkel.

A legnagyobb ellenfél Chicago Blackhawks csapatkapitánya, Jonathan Toews csak annyit mondott, hogy maximálisan tiszteli a Sedineket, de nagyon örül, hogy többé nem kell ellenük játszania. A vezetőedző, Joel Quenneville ehhez annyit tett hozzá, hogy

szinte lehetetlen volt ellenük felkészülni, annyira érezték egymást a jégen, hogy a liga összes csapatának védelmét az őrületbe tudták kergetni.

Az alábbi videó is mutatja, mennyire szinkronban voltak egymással, amerre jártak, ott védők és kapusok dőltek mindenfelé.

Lenyűgöző játékintelligenciájuk, látványos megoldásaik és a jégen is főszerepet játszó kapcsolatuk emelte őket a legjobbak közé. Méltósággal köszönnek el a játéktól, úgy, hogy nem váltak saját maguk árnyékává. Hatalmas űrt fognak hagyni a Vancouver-, de egyáltalán a jégkorongszurkolók körében, hiszen aki látta őket játszani, tudja, hogy hozzájuk hasonló összhangot sokáig nem fog látni a jégen.